Molnárné Hajdú Margit: Vezető a Nagytarcsai Falumúzeum kiállításaihoz (Szentendre, 1977)

II. A MÚZEUM ÉPÜLETE

Az alföldi stílusban épült parasztház része az 1938-ban létesült „Tessedik Sámuel” népfőiskolának.

A parasztinak továbbképzésére alakult intézménynek ez volt a harmadik háza, amelyet Stühmer Frigyes (csokoládégyáros) 4000 pengős adományából építettek 1939-ben.

Több magyarországi próbálkozás után a nagytarcsai volt az első igazi népfőiskola, ahol a hallgatók internátusi elhelyezésben öt hónapon keresztül tanulták, hogyan kell a közösségért önállóan, vagy másokkal együtt dolgozni. Megtanulták az önkormányzaton alapuló közösségi életformát. Elsajátították azt, hogy egy közösségben a munka csak úgy folyhat, ha kiveszi a részét belőle az egyén is.

Az intézet az államtól és az egyházaktól anyagilag teljesen független volt. Állandó segélyt egyiktől sem kapott. Adakozásból tartotta fenn magát. Az adakozók között a magyar társadalom minden rétegét megtalálhatjuk.

Az intézet tantervében a számtan, az irodalom, a földrajz és a történelem mellett népi’ajzot, népművészetet; és Bartók-Kodály nyomán népdalt is tanítottak.

Programjukban szerepeltek a városnéző, országjáró kirándulások, múzeumlátogatások is.

Az ország első leány-népfőiskolája is itt nyílt meg 1940. október 5-én, amelyben hazánk 12 helységéből 30 lány gyűlt össze.

Mivel a magyarországi népfőiskolák között a nagytarcsai volt a legfejlettebb, a legtöbb tapasztalattal rendelkező, évenként kétszer itt ülésezett a „Népfőiskolái Munkaközösség”.

Az e házban működő népfőiskola munkájáról a legutolsó nyomtatásban megjelent feljegyzés 1941.

5