Molnárné Hajdú Margit: Vezető a Nagytarcsai Falumúzeum kiállításaihoz (Szentendre, 1977)
A favázas ekekapa is a múlt századból való. A kapásnövények sorközének gyomtalanítására, fellazítására használták. A „megekézett” kapásnövényt (pl. kukoricát) a kézi kapával kapálták meg. Ennek a kapának a nyele kb. 20-25 cm-rel rövidebb a más vidéken használt kapáénál. Az egészen rövid nyelűt (kétarasznyi) és a fából készített csutkavágót a kukoricaszár levágására használták. A kaszaüllő és a kaszakalapács a kasza élesítésére szolgál. A kasza „kiverését” a földre ülve végzi a gazda, a kasza élét az üllőre helyezve. Naponta egyszer-kétszer ki kellett kalapálni a kaszát. E mellett egy-egy rend levágása közben kaszakővel is élesítette, fente. A fenőkövet a tokmánybán (melyben víz volt) a derekára akasztva vitte az arató. Az itt látható tokmány 1888-ból való, tehénszarvból készítették. Az aratás a paraszti élet legnagyobb, legnehezebb munkája. Eszközei egyszerűek, de a munka velük rendkívül nagy erőfeszítést igényelt. A kaszát aratáskor rendcsapóval szerelték fel, hogy a levágott gobanát egyirányba döntse, könnyebb, gyorsabb munkát biztosítva így a marokszedőnek. A marokszedést: a levágott gabona egy ölre való mennyiségének felvevését, az előre leterített szalmáid Szárvágó, csutkavágó
