Molnárné Hajdú Margit: Vezető a Nagytarcsai Falumúzeum kiállításaihoz (Szentendre, 1977)
Feltehető, hogy azért választotta a falu akkori vezetősége ezt a formát, mert abban a korban is a föld szeretete, szorgos megmunkálása volt a jellemző a lakosságra. A földmérő ölre egy-egy földdarab vétele, eladása vagy bérbeadásakor volt szükség. A vasvillát a mezőn és az állatok körül is használták. Pl. ősszel ezzel szórták szét a trágyát. Az állatok takarmányát rakták vele a jászolba, és ilyennel rendezték az almot az istállóban. A trágyahúzó villát a századfordulón még nem a mezőgazdaságban használták. Akkor, amikor a lakóházakat nád, vagy zsúp fedte, tűzvédelmi előírások tették kötelezővé, hogy ez a kétágú, derékszögben hajlított vasvilla hosszú nyélen a tűzcsapóval együtt a kút mellett legyen, hogy tűz esetén a meggyulladt háztető égő részét ezzel tépjék ki a tetőből és rántsák le a földre. Miután a nádat, zsúpot cseréppel, palával váltották fel, erre tovább nem volt szükség. A parasztember a határban használta tovább. A szalmás trágyát ezzel húzta le a szekérről. A vasekét a csoroszlyávál és az eketaligát 1960-ig használták. A csoroszlyát csak a gyep feltörésekor szerelték az ekére. Ezt az eketípust a grafikán látható 18. századi kerülőeke (ezzel körbe járva szántottak) és a 19. századi vasfejű jagerendelyes eke előzte meg. A felszántott földet a szögesboronával porhanyósították. Ennek a faváza mutatja, hogy a múlt századból való. A boronálás után elvetették a magot. Ezt csak férfi végezte. Akinek nem volt vetőgépe, a vállára kötött zsákból, vagy abroszból szórta el a búzát és a többi gabonafélét. Aki meg tudta venni a vetőgépet, lóvon tatású soros géppel vetett. Ezeket rajzzal illusztráljuk. A tövisboronával rásimították a földet a magra, betakarták vele. A vetés után a mezőgazdaságban kissé szünetelt a munka. A szerszámokat ilyenkor lehetett pótolni, javítani. Ehhez kellett a faragószék. A fölötte levő képen látható a használat módja. 17
