Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - SZABÓ LÁSZLÓ: Árucsere a Közép-Tisza vidékén a XIX-XX. századforduló idején

üvöltő gépzene, a vásári képmutogatót, kikiáltót, bűvészt, bábszínházat a horrorés mese (animáció) filmek mozija, rock együttesek produkciója, lemezlovasainak állandó „szellemeskedése", a kitömött cápatest, különleges élőlények csontvázainak kiállítását, az élő akvárium.... Egész napra való ténfergést, lődörgést, könynyű szórakozást kínálnak, csakúgy, mint a vásár, ahol pár fillérrel is el lehetett tölteni a napot, s még vásárolni sem volt szükséges. Tudok esetekről, családokról, akiknek programja, gyermekek számára megígért jutalom az, hogy vidékről elutaznak Budapestre, Szolnokra vagy Debrecenbe plázát látogatni. Ami pedig a színvonalat illeti, az sem változott. Az az új körülmények között is a szó szoros értelmében: vásári, bazári. Amikor a címben megjelölt vásári- és piaci központokról szólok, a vásárnak ezt a komplex jellegét nem veszem figyelembe. Hangsúlyozottan az anyagi javak cseréjére, mint alapfunkcióra és a vele közvetlenül összefüggő néhány tényezőre figyelek. Előre bocsátva azt is, hogy véleményem szerint ezzel a vásár veszít többet. Ez ugyanis sokkal komplexebb jelenség, lényegesen több gazdaságon, kereskedelmen túli funkció tapad hozzá, mint a piachoz. A javak cseréjének a vásárokon, piacokon kívül a XIX-XX. Század fordulóján volt még egy másik igen jelentős formája vagy intézménye a vándorkereskedelem és a vándoripar, pontosabban fogalmazva a vándoriparosok tevékenysége. Ez az eltérő természeti környezetből származó javakat, előállított termékeket, illetve egyes helyeken kialakult speciális tudást juttatta el egyik térségből a másikba, összekötve ezzel tájakat. Csakúgy, mint a vásárok, piacok nemcsak az árú és a speciális szaktudás célba juttatását szolgálta, hanem egyebek mellett fontos eszköze volt a hírközlésnek, ismeretek és szellemi kulturális javak továbbításának (pl. dalok, versek, történetek). A XX. században végbemenő paraszti polgárosodás, a civilizáció létrehozta új találmányok (közlekedés, posta, hírközlés, hírlapok), az olcsó gyári tömegáruk, a falusi bolthálózat kiépülése, nem utolsó sorban a Kárpát-medencén belül megvont trianoni határok a javak cseréjének ezt az intézményét drasztikusan tönkretették, jelentéktelenné változtatták. Fő forrásom az SZMNA (Szolnok Megye Néprajzi Atlasza) 124. Vásárok című kérdéscsoportja, melynek anyagát magam dolgoztam fel. E kérdéscsoporthoz közvetlenül kapcsolódik még a 123. Árutermelés és értékesítés (Csalog Zsolt), 126. Vándoriparosok (Csalog Zsolt-Gulyás Éva), s több más, a tárgyalás során hivatkozott kérdéscsoport, amelyet más forrásokkal együtt majd mindenkor külön is hivatkozunk az SZMNA hivatkozási rendje szerint. Felhasználtuk még, mint alapvető forrást az Adatok Szolnok megye községeinek történetéhez című kétkötetes munkát, amelyben több mint 50 település adattárának összeállításában vettem részt. Az 1910. évi Tiszti címtárat, az 1925-1926-ban készült faiol-rendszerű köz-