Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - KUGLER JÓZSEF: A békés-csanádi szlovákok önkéntes második világháború utáni migrációja, és ennek napjainkig tartó hatása 1945-1948
utódállamok hatóságai. A világháború utolsó és béke első éveiben több mint háromszázezer magyart költözött át (legtöbbször értékeit hátrahagyva) az elszakított országrészekből a trianoni országterületre. Az optálások csekély mértékben a megkisebbedett Magyarország, így a Délkelet-Alföld nemzetiségi lakosságát is érintették. A visszavonuló román csapatokkal minden bizonnyal a jobb megélhetés reményében a térség román ajkú „őslakosságának" egy kis része is távozott. A szerbek esetében azonban szervezett áttelepítési akció is történt, igaz ennek lebonyolítása már a húszas évek közepéig-végéig elhúzódott. így 1923-ban Battonyáról 229 család 879 személy kívánt önkéntesen az újonnan megalakult délszláv államba költözni, az erősödő szerb öntudat mellett, főként a földhöz jutás lehetősége gyakorolt vonzerőt azt elvándorló, zömében szegényparaszti családokra. 1930-ban a főszolgabírói jelentés már 275 elköltözött battonyai családot említ, vagyis az optáns személyek száma megközelítette az ezret. 7 Rajtuk kívül még más délkelet-alföldi illetőségű szerbek is szerencsét próbáltak a szomszédos országban, számuk azonban ismeretlen. A délszláv államot önként lakóhelyül választó battonyai szerbek sorsa azonban nem a korábbi elképzeléseik szerint alakult. Ők ugyanis a Csanádihoz hasonló éghajlat- és talaj adottságokkal rendelkező Bácskában képzelték boldogulásukat. Ehelyett Macedóniába, számukra addig ismeretlen körülmények közé kerültek. Néhány évi ott tartózkodás után többségük elhagyta első letelepítési helyét, és a délszláv állam gazdagabb vidékein próbált szerencsét, de akadtak olyanok is, akik a szülőföldre való visszatérés mellett döntöttek, vagy legalábbis ezt kérvényezték a magyar hatóságoktól. A második világháborút követő években további népességmozgások érték a térséget, melyeknek egyik része kényszerintézkedésekre vezethető vissza. A németek kitelepítése mellett a szlovák lakosság önkéntes migrációja, - ami magyarcsehszlovák lakosságcsereként vált ismertté XX. századi történelmünkben - a legismertebb. Valamelyest a földreformot követő belső telepítések is csökkentették a nemzetiségiek számát. A Délkelet-Alföld népességének etnikai összetételéből adódóan a lakosságcsere okozta a legnagyobb népességszámbeli változást. Korábbi kutatásaim alapján tehát erről a migrációs hullámról, főként pedig annak békés-csanádi vonatkozásairól, illetve a lakosságcsere napjainkig tartó következményeiről szeretnék egy rövid áttekintést adni. 7 OLTVAI Ferenc, 1990. 181.
