Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FRISNYÁK SÁNDOR: Ősi vásárvárosok az Alföld és Felső-Magyarország határán

konkrét települést, hanem Tokaj-Hegyalját nevezték meg mint eladó- és vásárlóhelyet. A hegyaljai mezővárosi agglomeráció tehát egyetlen vásárterület-, vagy piacközpontként működött. A XVII-XVIII. században az interregionális kereskedelemi kapcsolatokban Tokaj és Sátoraljaújhely volt a legjelentősebb. A vásárok általános jellege mellett a szakosodás jelei is fellelhetők (pl. a tállyai hordóvásár). A Szerencs-völgyben, ahol az ún. borszállító út alakult ki, a mezővárosok közül Mád és Tállya állt az élen a Felvidékre és a Lengyelországba irányuló borkivitelben. A borszállítást a helybeli és a vizsolyi szekeresgazdák (furmányosok) bonyolították le. Az 1820/30-as években már kirajzolódtak a kisrégió jelentősebb vásárhelyei. Például Sátoraljaújhely 80.000, Tokaj 79900, Bodrogkeresztúr 40000, Tállya 27000 és Tarcal 25500 ember által lakott piaci vonzásterülettel rendelkezett (Bácskai V. - Nagy L. 1984). Összehasonlításként megemlítjük, hogy 1828-ban az észak-alföldi vásárvonal piacközpontjai közül Pest-Buda mintegy 600000, Miskolc 330000, Gyöngyös 220000, Eger 200000 lakosságú tiszta és megosztott vonzásterületre terjedt ki. (Bácskai V. -Nagy L. 1984). A hegyaljai mezővárosok exportorientált gazdasága a lengyelországi piacvesztés, a megváltozott vámpolitika és a filoxéra-pusztítás következtében a XIX. század végére lehanyatlott és mint „vásárövezet" (a mezővárosok közt megosztott piacközponti funkció) elvesztette korábbi jelentőségét. Az 1858/59-ben megépült vasút, amely az ország centrum-térségétől Szolnokon, Debrecenen, Nyíregyházán és Szerencsen át Miskolcig, egy évvel később Kassáig terjedt, megváltoztatta a tokaji átkelőhely település- és gazdaságfejlesztő hatását. A tranzit-forgalom megszakítás nélkül haladt át a tokaji átkelőhelyen. A folytatódó vasútépítések eredményeként a hegyaljai települések közül Szerencs és Sátoraljaújhely vasúti csomóponttá, a medencekapuban Miskolc - kedvező földrajzi energiáinak köszönhetően - az ország egyik legdinamikusabban növekvő vásárvárosává és a közlekedési hálózat regionális centrumává fejlődött. A Miskolci-kapu kisebb vásárhelyi - Szikszó, Sajószentpéter, Ónod - a tranzitó-forgalomban jelentéktelenné váltak, piaci, piacközponti szerepük pedig a közvetlen környék településhalmazára korlátozódott. Eger és Gyöngyös vasúti szárnyvonalra került, s ez a forgalmi-helyzet változás kedvezőtlenül hatott e két város vásári-kereskedelmi és raktározási tevékenységére. A 19/20. század fordulóján az észak-alföldi vásárváros-láncolat jelentőségét a kereskedelemben, a pénz- és hitelintézetekben foglalkoztatottak száma és százalékos aránya alapján szemléltetjük. Az 1900-as statisztikai adatok szerint a kereskedelmi-pénzintézeti foglalkoztatottak száma Budapesten 46731 (=12,1%), Vácott 454 (=6,9%), Hatvanban 108 (=3%), Gyöngyösön 460 (=6,6%), Egerben 619 (=5,4%), Miskolcon 1680 (=8,7%), Szikszón 117 (=6,7%), Szerencsen 122 (= 5,7%), Tokajban 167 (=9%) és Sátoraljaújhelyen 678 (=9,9%). (Összehasonlításként említjük, hogy az országos átlag 2,8% volt).