Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - MADARAS LÁSZLÓ: Népmozgások az Alföldön a VIII-IX. században

dalon feljegyzik, hogy a halottak között olyan előkelőségek vannak, mint Sindpert régensburgi püspök, valamint Angilramm metzi érsek, aki nem más, mint Nagy Károly palotakáplánja. Ráadásul azt is tudjuk, hogy Károly az ütközet után azon­nal hazaküldi fiát, a későbbi Jámbor Lajost. Ez sem lehet véletlen, ez az esemény is jelezheti a csata nagyságrendjét, hevességét. 7 Az avar fél sem járhatott sokkal jobban. A tudun és hadserege a további más­fél évtizedben már nem játszik meghatározó szerepet az avar belső viszonyokban, amihez a kivárás mellett jelentős meggyengülése is hozzájárulhatott (lásd kagán jugurrus összecsapás). Ezt az emberveszteséget tovább fokozhatta a 799-es si­kertelen, Tudun által vezetett, frank ellenes felkelés. Ekkor már nem kímélték a lázadókat, a Tudun vesztőhelyen végezte, országrészének előkelőit - s nyilván né­pességét is - gyilkolták, deportálták a győztes frankok. Végül, de nem utolsó sorban az is mutatja a csata jelentőségét, hogy Kézai Si­mon krónikájába is bekerült az esemény, ráadásul nem is a magyar, hanem az osztrák hagyományból. 8 Talán ekkor válik gyéren lakottá az a terület, melyen Nagy Károly engedélyével később létrejöhetett az avar vazallus fejedelemség. S talán erre a területre teleped­tek le azok, akik más vidékekről érkezhettek a Dunántúl nyugati végeire. Az Avar Birodalom törzsterületének belső szétesése 795-ben következett be. Ekkor a kagán és a második főméltóság a jugurrus seregei csaptak össze valahol a Tisza vidékén. A belháború okairól szinte semmit sem ismerünk. Viszont itt meg­foghatjuk azt a társadalmi berendezkedésbeli különbséget, mely a bajáni dinasztia uralkodása és a griffes-indás társadalom között kimutatható. Míg az előbbi egy, a kagáni központból irányított egyszemélyi uralom, addig az utóbbi egy többcent­rumú, hatalmi központok által irányított, társadalomképet mutat. 9 A hatalmi harc lényege közismert. Az összecsapás végén a kagán, a jugurrus és a griffes-indás népesség fegyverforgató férfi lakosságának színe-java holtan maradt a harctéren. Az országban teljes volt a káosz. Ezt kihasználva — az eseményekről nyilván­valóan kitűnő információkkal rendelkező - Erik friauli dux 2000 ezer lovasával 795 novemberében a téli időjárást kihasználva ellenállás nélkül eljutott valamelyik kagáni szállásra, s azt kifosztotta. Zsákmányát 15 társzekéren küldte el Achenbe Nagy Károlynak, aki azután a kincseket bőkezűen szétosztotta hívei között. Ka­pott ebből mindenki, világi és egyházi nagyságok egyaránt. A teljes meghódítást azután Károly fiának Pippinnek a 796-os Alföldi hadjárata jelentette. O a frank sereggel átkelt a Dunán és a Duna-Tisza közén fogadta az újjonan megválasz­7 NÓTÁRI Tamás, 2005. 8 BÓNA István, 1994. 71. 9 MADARAS László, 1998.

Next

/
Thumbnails
Contents