Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - ERDÉLYI ISTVÁN: Évek, utak, mozgások az Alföldön

korábban csak az ország határait védő és egyre kijjebb tolódó gyepűvonalakról értekezett (1936), megemlítve röviden azt, hogy ezekkel a bizonytalan belső gyepűkkel korábban Sebestyén Gyula foglalkozott, de azok vonalai, kora, jellege stb. nincs kellően felderítve. Néhány régi helynév, mint például Or, Örs, Daróc, azonban ezektől jóval beljebb is fellehető (kép) A minket elsősorban érdeklő gyepűvonalak az Alföld északi és keleti peremvidékén húzódtak. A fentebb már említett észak-keleti kereskedelmi kapcsolat mellett országosan sokkal jelentősebb volt a Bizánccal és annak balkáni provinciáival folytatott kereskedelem. Ennek a X-XL. századi sajátos emlékeit Mesterházy Károly szedte jegyzékbe és tette térképre (1994). Ezek ott kerültek megvételre, ahol a helyi lakosság megengedhette magának a drágább külföldi bronz- sőt, kisebb mértékben ezüst-arany ékszerek (elsősorban fülbevalók, valamint karperecek, gyűrűk) megvásárlását, de mint írja, némely ékszert helyben is utánozhattak ötvöseink. Egyes jellegzetes ezüst övcsatok esetleg hadizsákmányként is hozzánk kerülhettek. Emellett, mivel véleménye szerint utódaik megérték a honfoglalást, a bulgár-frank háborúskodás idejében az Alföld déli peremvidékére, az Aldunához menekült szláv törzstöredékekhez lehet kötni bizonyos ékszerek elterjedését. Aranyékszerek főleg a Felső-Tisza mellől és a Bodrogközből ismeretesek. Fő kereskedelmi útnak Mesterházy az Alföld esetében a Tiszát tekintette. Az ilyen és hasonló jellegű áruk „terítésére" vásárok szolgálhattak, különösen, amikor Bizánccal a kapcsolatunk békés volt. Sajnos korai adataink nincsenek az egyes vásárhelyekről, de a Major János által 1966-ban közölt középkori úthálózat-térkép és az adott vásár napjából, illetve helyéből eredő helynevek mégis némi tájékoztatást adhatnak akár a régebbi múltra is. 108 ilyen helynevünk van, ezek közül azonban alig húsz esik az Alföldre, beleértve annak peremvidékét is. Ami pedig az általa felvázolt úthálózatot illeti, az látszik, hogy Alföld észak-keleti részeiben egyet sem sikerült rekonstruálni, ami megintcsak arra utal, hogy az ottaniak a viziutakat használták. A folyók átellenes oldaldalaira természetesen az említett révátkelőkön keresztül juthatott el ez az áruféleség. A kereskedelmi tárgyakon kívül útbaigazíthatnak bennünket még a IX-XI. századi kereskedelmet illetően az idegen pénzek, tekintettel arra, hogy hazánkban akkor még nem volt saját pénzverés. Korábban azzal utasították el ezek ilyen jelentőségét, hogy nem volt még saját pénzgazdálkodás és az idegen pénzek javarésze ruhadíszként, halotti álarcok szemeket takaró lemezeként került használatba. Amennyiben azonban megnézzük Kovács Lászlónak a legújabb jegyzékét (2005) és azok elterjedési térképét, amelyeknek ismerjük a lelőhelyét is, a Kárpátmedencében talált arab (nála: muszlim) érem leletekről, akkor az a feltűnő, hogy azok többsége (13 lelőhely) a Tisza egykori partjai közelében, valamint a Bodrogközben került elő. Ez ismét az ottani révek használatára utal.