Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - CSOMA ZSIGMOND: Erdélyi gyümölcs az Alföldön

Édes és savanyú befőttet (ecetes szilva) főleg a Brassai szilvából készítenek. Utóbbi kiváló csemege-savanyúság füstölt oldalas és puliszka mellé. A Sárga leánykaszilvából főzött lekvár íze zamatos, a kajszi lekvárra emlékeztet. Zalán község kertjeiben és határában jelenleg is kb. 80000-10000 gyümölcsfa van. Az egész falu lakossága (kb. 200-250 család) termeszti, és gyümölcstermesztéssel foglalkozik. ERDÉLYI ALMÁK A Kalotaszeg környéki és a marosszéki almák

25 név alatt a hagyományos régi fajták közül a következőket termesztették és termesztik még ma is a legnagyobb mennyiségben: Batul, Magyar tányéralma. A Batul (Batur, Bátor) származása Mahács (1926, a később Mohácsi Mátyásra magyarosított nevű híres kertész személyiség) szerint a Maros mentén keletkezett véletlen magonc, ahonnan sok országba elterjedt. Sok változata ismeretes, ezek közül néhány: Mosolygó.., Zöld..., Piros..., Tüzes..., Édes batul. Az 1950-es években is még a román almatermés 25-30%-át ez a fajta adta. Fája erőteljes, edzett, sűrű gömb, vagy szabálytalan gúla alakú. Vadalanyon igen hosszú életű, törpe alanyra oltva bokor fának is nevelhető. Sövénynek nem ajánlható, mert a metszést, hajlítgatást nem hálálja meg. Gyümölcse közepes nagyságú, bár ezt és minőségét a termőhely határozza meg. Alakja szabályos gömb, esetleg lapított gömb. Héja vékony, sima, fényes, alapszíne halványzöld (megmarad ez az érett gyümölcs kocsányüregében), éretten szalmasárga. Napos oldalán kárminpirossal lehelt, „mosolygó". Húsa fehér, roppanó, bőlevű, éretten olvadó, üdítően savanykás-édes, jellegzetes ízű. Késő ősszel szedhető, tárolás után, novemberben válik élvezhetővé. Mostoha körülmények között is eltartható akár márciusig is. A szállítást nagyon jól tűri, jó piaci alma, annak ellenére, hogy leírói többnyire csak másodrendű asztali almának minősítik. Szakaszos terméshozásra és hullásra hajlamos. A száraz, vízszegény területeken szenved, a párásabb, nyirkosabb talajokon virul igazán. A tavaszi fagyok ritkán károsítják, gombabetegségekre sem fogékony. A Magyar tányéralma Alsó-Fehér vármegyében régóta ismert, gyakran találhatók százévesnél is idősebb egyedek, idézi a fajta leíróját Ritter Gusztáv gazdasági akadémiai főkertészt Mahács, 1926-ban megjelent müvében. Részletesen Bereczki Máté pomológus írta le a fajtát. Fája erőteljes növekedésű, télálló, természetes úton lapos gömbkoronát képez. Korán termőre fordul, de csak közepesen terem. Gyümölcse nagy, vagy nagyon nagy, lapított gömb alakú, enyhén bordázott, egyik felén rendszerint hízottabb. Héja vékony de szívós, vékonyan viaszos. 25 Leírója Sípos Béla Zoltán egyetemi docens, a Corvinus Egyetem Kertészeti Kar, Gyümölcstermő Növények Tanszéke munkatársa.