Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - CSOMA ZSIGMOND: Erdélyi gyümölcs az Alföldön

Lippay János híres „Posoni kert"-c.könyvében, mint a korabeli kert-és gyümölcskultúra hiteles beszámolójában, már ismertette ezeket 1667-ben. Lippay egyben a fajták felsorolásával és leírásával a felvidéki, csallóközi gyümölcskultúra gazdagságát, nagy fajtaválasztékát is bizonyította. Ezt a nagy gyümölcsfajta számot a külföldről beszerzettekkel is tovább növelték.

14 Az egyik leghíresebb erdélyi téli almafajta, amelyik az Alföldön is és országosan is közismert, a Batul alma volt. A valószínű román eredetű szó 1842-ben bukkan fel először. Érdekes, hogy az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárban sem szerepel. A nevét onnan kaphatta, hogy télen át ágyban, boglya arjában, szénaboglyákban tárolták. A román almanév átkerült a szerbhorvátba és az erdélyi szászba, a magyar szó egyes alakváltozatai a szóbeli „1" módosulásait mutatják. De az erdélyi szász nyelvjárásokon keresztül való átvétel lehetősége sincs kizárva. A szó az erdélyi nyelvjárásokból került át a magyar gyümölcsismereti szaknyelvbe.

15 De a név közvetlenül is azonosítható azzal a Batur apátsággal, amely 1003-1172 között Biharban, a solymosi vár szomszédságában állt, ahol apátsági gyümölcsös is a szerzetesek rendelkezésére állt. Több erdélyi változata alakult ki, amit a névhasználattal is megkülönböztettek: Mosolygó batul, Zöld batul, Piros batul, Sárga batul, Édes batul, Tüzes batul. A legszebb és a legjobb Batul alma Kővár vidékén, Beszterce környékén és a Maros középső szakasza menti enyhe dombos lejtőkön termett. Másik, a források által gyakran emlegetett erdélyi alma, a Kormos alma volt, amiről első történeti adatunk 1732-ből az EMSztT-ból ismert: „...két tehén almafa, három tanjér almafa, három Molnár almafa, két zöld almafa egykormos almafa, három muskotálj almafa, három paris almafa, kétBúni almafa." -Gr. Kornis Zsigmond összeírásából. Az erdélyi köznyelvben kormos almának hívtak egy barnásán színeződő héjú régi almafajtát.

16 Már Szirmay Antal 1809-ben megfogalmazta „...kivált szilváknak és almáknak sokasága, melly Tiszahátról és Szamoshátról Szálakon, szekereken a szomszéd Megyékbe szállíttatik. Kormos almák mint ízekre, mint tartósságokra nézve leg inkább dicsértetnek, szilvákból pedig sok, és jó pálinka égettetik, aszalva is áruitatnak."

17 Kormos almáknak nevezték a szürkés, füstös-rozsdás felületű almákat. Lippay János is ismerte ezt már, kemény, az új almatermésig eltartható-tárolható volt vermekben, szalmában, nem rothadt. A Paris alma 1407-től oklevelekben felbukkanó fajta, aminek első erdélyi nyelvtörténeti említése 1717-ből ismert, amikor a nagyadorjáni határban a havadi pré14 LIPPAY János, 1667. 142. Almafajta felsorolása 142-144, körtefajta 150-153, „Találtatnak többek-is, a kikkel most se üdőt, se papirost nem akarok heijába tölteni" (153.) - mint írta. 15 Magyar Nyelv Történet Etimológiai Szótár a.(Továbbiakban EMSztT) Batul címszó 16 EMSztT VII. 257. 17 SZIRMAY Antal, 1809.1. 27.