Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - CSOMA ZSIGMOND: Erdélyi gyümölcs az Alföldön

távolabbi Kis-és Nagyfülpöst (Filpisu Mic és Mare), Körtvélyfáját (Periç). A tutajozásban részvevőket a nagyszámú szegényparaszti réteg adta, ugyanakkor érdekes, hogy néhány Maros-parti falu népe egyáltalán nem járt tutajozni: így pl. a három szász többségű falu: Alsó-és Felsőidecs (Ideciu), Petele (Petelea). Maroson, tutajokon szállították a szászrégeni kereskedők a hagymát már az 1840-es években. A tutajon megérkezett terményeket a kirakodás után fuvaros szekeresek szállították tovább. Erdélyt öt gyümölcstermesztő tájegységre tagolta a XIX. század végén Molnár István, aki ekkor országos hírű és tekintélyű szakember volt. Ezek a következők voltak: észak-keleti és dél-keleti dombos vidék, észak-keleti és Dél-keleti hegyes vidék és a Keleti zord vidék. Ez a felosztás az erdélyi Mezőséggel kiegészítve ma is még érvényes. A korabeli erdélyi források mindig megemlítették a különböző erdélyi tájegységeket, hogy mennyire gazdagok egy-egy gyümölcsfajban. Benkő József kétkötetes leírása 1778-ban (Transsilvania specialis) Erdély természeti kincsei között a gyümölcsöket is részletesen megemlítette. A különböző termesztett alma és körtefajták Csík- és Gyergyószék mellett és más vidékeken is Erdély-szerte elterjedtek. Nagyobb bőségben Medgyes-, Segesvár-és Marosszék környékén lehetett megtalálni, Udvarhelyszék falvaiban pedig telepített, gondozott gyümölcsösök voltak. Erdély régi almafajtái legtöbbjének vad őse az európai vadalma (Malus silvestris /L./ Mill.) és a törpe vadalma (Malus pumilla Mill) volt, melyekhez később a szilvalevelű vadalmát (Malus prunifolia /Willd/ Borkh) is hozzávehettük. Az európai vadalmafa az újkőkorszak (neolitikum) vége óta három változatban terjedt el, valóságos erdőségeket alkotva. Még a középkorban Erdélyben is gyümölcserdők voltak, akár 15 méter magasra is megnövő, dús elágazású fákkal. Főleg lombhullató erdőkben volt gyakori a gyümölcsfa. A Malus silvestris (L). Mill. Var. hortulana termése nagyobbra nőtt, emberi tudatos szelektálás eredménye lehetett így az első erdélyi ősi termesztett fajták köre, például a Sóvári alma ebből a vadfajból származik.

12 A legtöbb erdélyi termesztett almafajták magonca a Malus pumilla Mill. var. domestica, a törpe vadalma termesztett változatának az őse. Ebből a fajból eredeztethető a Szentiványi alma, a Batul, a Rozmaring.

13 A gyümölcsök Alföldre jutását az a nagy vásáröv segítette, amely körbevette a Kárpátokokat és az Alpokat. A Keleti Kárpátok térségében Kolozsvár (ClujRománia), Marosvásárhely (Tirgu-Mureç, Románia), Brassó (Bracov-Románia), Kézdivásárhely (Tirgu-Secuiesc, Románia) voltak a gyűjtőközpontok. Az erdélyi gyümölcsök közt, melyeket a korábbi évszázadokban az Alföldre szállítottak, több olyant találhatunk, amelyek már a XVII. századi szakirodalomban is ismertek. 12 NAGY-TÓTH Ferenc, 1998. 8. 13 Uő. 10.