Bodonyi Emőke szerk.: Jeges (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2008)

1945 után - „Szentendre körbefestése" és újabb egyházművészeti munkák

nek kihirdetése, valamint az apostol és a hóhér találkozásának drámai erejű ábrázolása látható. A szigetmonostori plébániatemplom 24 négyzetméteres oltárképének fő témája a Szentháromság. A főjelenetet Arpádházi szentek alakja kíséri középen finoman részletező dunai látképpel és komppal, a parton falusi házakkal, a távolban a pilisi hegyekkel. A mennyezet egyik szakaszára zenélő angyalok, míg a másikra egy nagyon szépen megkomponált és festői hatású Hegyibeszéd került. Jeges Ernő egyik utolsó egyházművészeti munkája a Káli-meden­ce kis településén, Szentbékkállán született. A mennyezet Vizitá­c/'ója eleganciájával és visszafogott színezésével hívja magára a fi­gyelmet. Az apró részletek most sem kerülték el a művész figyelmét. A bal alsó sarokban a szénagyűjtők alakjával életképi jelenetet rejtett, és minden szereplőnek életteli kifejezést adott. A hely szelleméhez hangolódva az egyik oldalfalon, a Káli-medencével a háttérben egy bencés szerzetes hirdeti az evangéliumot Káli és Bulcsú vezéreknek. A szerzetes egy perspektivikusan ábrázolt, szőlőkkel és indákkal futta­tott lugasszerű, oszlopos térben, lépcső tetején áll. A másik oldalfalon pedig a helybeliek hallgatják Jézus tanítását a szőlőtőről. Jeges Ernő utolsó befejezett munkája 1955-ben, a veszprémvarsányi plébániatemplomban készült. A vázlatok tanúsága szerint Jeges Ernő a prédikáló Szent Adalbertet egy levegős, tág perspektívájú térbe he­lyezte volna. Ehelyett az életműben teljesen egyedülálló bizánci stílu­sú, mozaik utánzatú Maiestas Domini típusú ábrázolás valósult meg. Az álló és kígyókra taposó Krisztust kerubok, szeráfok veszik körül, a középső sorban Szűz Mária mandorlás alakja két oldalán az apostolok figurái sorakoznak. Az oltárkép főjelenete a mozaik imitáció alá ke­rült. Festett architekturális térben Szent Adalbert Vajkot tanítja című kompozíció látható. A mellékalakok között jobboldalt Géza fejedelem és Sarolta tűnik fel. Egyelőre nem tudjuk mi volt az oka annak, hogy a két terv közül az utóbbi változat megvalósítása mellett döntöttek. A mennyezetre azon­ban a hagyományosabb elrendezésű, szélesebb horizontú jelenet, Szent Adalbet vértanúsága és megdicsőülése került. A veszprémvarsányi munkát követő időből már csak a sümegi plébánia­templomba, valamint a budapesti Fő utcai görögkatolikus templomba szánt falképtervek maradtak fenn. 205 A szigetmonostori Szent István Plébániatemlplom oltárképe, 1952 (kat. 472.) Bencés szerzetes az evangéliumot hirdeti a Káli-medence ősbirtokos urainak, 1955 (kat. 486.) 205 Sümeg - Golgota (oltárképtcTv), 195S, papír, tempera. 310x240 mm. Sümeg - Jézus Pilátus előtt (oltár­képterv). 1955, papír, tempera, 310x240 mm. Fő utcai görög katolikus templomi falkép terve. Tempera, fa, 80x20 cm. Magántulajdon.

Next

/
Thumbnails
Contents