Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
Az aszódi latin iskola és az algimnázium története (1728-1912)
kötelezi. Neki köszöni tudományát, műveltségét, általa egykor ügyes, hasznos és becsületre méltó tagja lehet az emberi társaságnak. 10. §. Az oskolai fenyíték. Minthogy az oskolai nevelés czélja fenyíték és rend nélkül csak félszerűen, vagy épen el nem érhető, az oskolánk nevedékei folyvást tartó felvigyázat, kormányzás, óvás alatt lesznek; kötelességeiket felejtők feddő tekintet és szó s emlékeztetés által jobb útra intetnek, a makacsak keményebb szabályok és büntetések által rendre téríttetnek. 11. §. Különös meghatározások. a) A károsítások és megsértések ellen való oltalom az oktatónál kerestessék. b) A felvigyázók minden helytelenségért, mely közellétökben történik, akár az oskolában, akár azon kívül, számot adni; tanulótársaik pedig a mit azok a rend fenntartására célszerűnek ítélnek végrehajtani tartoznak. Ha a felvigyázók vétkes társaikat fel nem adják, azt a büntetést, melyet a bűnösnek szenvednie kellett volna, magokra hárítják. c) A hibák, károk s vétkek esetében, melyek csoportok által elkövettek, arra mi sem adatik, hogy valaki bűnben részt nem vett. Mindnyájan egyaránt büntettetnek, vagy a kárpótlásra kárhoztatnak Egy mindnyáj okért, mindnyájan egyért felelősek. d) Vasárnap és ünnepeken, ha csak igen nagy sár, vagy igen nagy hideg nincsen, ami különösen megengedendő, okvetlenül minden isteni tiszteletre járnak. Az isteni tisztelet megháborítás, bármely módon történjék az, meghatározandó ideig való térdeléssel büntettetik. Az összeharangozási ki-ki lakásán maradván, azután késedelem nélkül énekeskönyvvel oskolába indul, onnét társaival párosan templomba menendő. Az oskolába nem jövő térdel, a templomot elmulasztó vasárnapi feladatát hatszor szorgalmatosan letisztázza, az oskolába későbben úgy tekintetik, mintha nem jött volna az oskolába. Ha történne vala, hogy az ifjúság későn jövők miatt templomba nem mehetne, az utolsó 10 hat-hat bűnjeggyel illetessék. A templomban csintalankodó, vagy maga helyén nem ülő keményebben büntettetik, a padon firkáló verést kap. e) A katekizátiokra mindnyájan járnak ha azt a Tisztelendő urak megrendelik. Ha valakinek szülei kívánnák, hogy mindig tót templomba járjon, az vagy a szüleivel üljön, vagy kargyermekekkel énekeljen. f) Akik úrvacsorával már éltek, ahhoz most is az oktató által kiszabott időben , helyes előkészülés után járandnak. Az először ahhoz menni akaróktól a rend és illendőség kívánja, hogy őket tisztelt Szüleik az úrvacsoráhozi oktatás előtt személyesen, vagy levél által a Főtisztelendő úrnál bejelentsék. g) Méltóságos földes Uraságot, Tisztelendő Urakat, Tanítókat, város felsőségét, minden érdemes polgárokat szóval és cselekedettel úgy kell tisztelni, mint azt az illendőség szabályai művelt embertől kívánják. Ha a Tisztelendő Urak, vagy más hivatalban lévő és tiszteletre méltó ekklésia tagjai az oskolát meglátogatják, az ülésből felkelni kinek kinek kötelessége. Aki ezt elmulasztja , vagy az utcán tiszteletre méltó személyeket nem süvegel egy bűnjeggyel megillettetik. Egy nemes ifjú már a ruházatja s testi állása által megmutatja, hogy van becsületérzése. h) A házigazdákat és gazdaasszonyokat, mint a Szülék helyetteseit kell tekinteni és tiszteletben tartani, engedelmök nélkül a városból ki nem menni, kedvök ellen idegeneket szállásokba nem hívni; mihelyt besötétedik, otthon megjelenni; jó tanácsokat a legnagyobb készséggel követni. Akire ezek elmulasztása miatt rendesen panasz tétetik, az hosszabb börtönnel, sőt ha az nem használna, keményebben büntettetik. k) A tanító rendezéseinek és intéseinek illetlen gáncsolása, minden igazság előtte, vagy felőle kiejtett szó először 1-4 óráiglani térdeléssel, azután keményebben megbüntettetik. I) Ocsárló és botránkoztató irományok először hosszú térdeléssel, azután testileg büntettetnek. m) Betört oskolaablakokat, képüvegeket, bepiszkolt földrajzokat, könyveket nemcsak megcsináltatni vagy megvenni tartoznak a részesek, hanem az oskola pénztárába is célszerű bírságot fizetni. Minden kivágott betűért egy garas fizettetik, a ki pedig ettől nem tartana, hathatósabban büntettetik. Ezen károkért a felvigyázók felelősek, ha az oskolától elmennének, másokat maguk helyébe rendeljenek, ha senki sem volna az oskolában, a kulcsot behozzák. Aki a kulcsot kiveszi, az felvigyázó, különben a jegynek protokollumba beírt birtokosa.