Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)

A főgimnázium története (1912-1948)

viszonyokat, kevesebb eredményre számított, mint amennyit tapasztalt. Ép ezen nehéz körülményekre való tekintettel fokozottabb mértékben rászolgált a tanári kara teljes elismerésre. " Dr. Acsay István tankerületi főigazgató éves látogatására május 7-8-án került sor, aki szintén elismeréssel nyilatkozott az iskola munkájáról. Szomorú szívvel mondott búcsút az iskola közönsége az életből távozott Sárkány László gyógyszerésznek, aki ugyan élete utolsó éveit Pestszenterzsébeten töltötte, ám azt megelőzően hosszú évekig (mint aszódi lakos) a GB tagjaként lelkes és odaadó támogatója volt Aszód iskolaügyének, Aszód és Iklad evangélikus egyházainak. A gyász mellett a köszönet és az öröm üdvözlései is elhangzottak. Köszönet Dr. Patay Tibornak, Pest vármegye egykori főispánjának, a kerület országgyűlési képvise­lőjének, aki mindig megértő szeretettel segítette a gimnáziumot. Az öröm szavait abból az alkalomból fejezték ki, hogy az 1931. június 29-én megtartott országgyűlési válasz­táson illencfalvi Sárkány Ernőt, az aszódi járás főszolgabíróját, a Gimnáziumi Bizott­ság tagját választották meg a kerület országgyűlési képviselőjének. Az iskolában folyó színvonalas oktató munkát csak nehezítette Dr. Oravecz Ödön és Dr. Danielisz Sándor tanár hosszantartó betegsége, ám megakadályozni nem tudta. Az igazgatót helyettesítő Szever Pál, továbbá a tanórákat helyettesítő tantestületi tagok, kiegészülve a tanításra, helyettesítésre mindig kész Szever János nyugállományú Sel­mecbányái tanárral (az iskola egykori tanulójával és tanárával), mindent megtettek, hogy a tanításban zökkenő ne legyen. Nem csak az oktatás színvonalára, hanem a nevelésre is ügyeltek. Ezt bizonyították a színvonalas vallási estek megrendezése, ahol a valláserkölcsi és a nemzeti ünnepek lelkes lebonyolítása, ahol a hazafias nevelés érdekében munkálkodtak tanárok, diákok egyaránt. Talán nem haszontalan megemlíteni, hogy Aszód közéletében, a községi ünnepeken is rendszeresen szerepeltek a diákok, a cserkészek, míg a tanárok mint ün­nepi szónokok emelték a rendezvények színvonalát. A gimnázium tanárai egyébként igyekeztek az evangélikus egyház közéletében is részt venni. így Szever Pál vezetésével többen megjelentek a bányakerület október 10-i közgyűlésén, majd az Egyetemes Közgyűlésen is. A helyi egyházi rendezvényeken pedig aktív résztvevőként jelentek meg a tantestület tagjai. Az ősi iskolában ez volt az utolsó tanév, mert a település másik felében lázasan folyt a munka, befejezéshez közeledett az új iskola építése. 1931/32. tanév Az év kiemelkedő eseménye volt az új iskola ünnepélyes felavatása. Sok évtizedes várakozás, sok ember erőfeszítése eredményeként végre elérkezett a nagy nap. A két évszázados aszódi gimnázium történetéhez, nagyságához, a falai között folyó országos szintű nevelő-oktató-képző munkához méltó otthont kapott, felépült a Bányai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházkerület Aszódi Petőfi-reálgimnáziumának új iskola­épülete.

Next

/
Thumbnails
Contents