Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)

A főgimnázium története (1912-1948)

„A könyveket a tanulók csekély kölcsönzési díj ellenében kapják. E kedvezményt minden vallás tanulója igénybe veheti. " A bejáró leány-magántanulók száma jelentősen lecsökkent, ugyanis az 1928/29-es tanévtől, az új Rendtartás szerint nem vettek fel az alsó négy osztályba újakat, mivel helyben létezett a polgári leányiskola. Egyébként a lányok az óraközi szünetekben az alumneumban kijelölt teremben tartózkodhattak, ahol a gondnok, Burró Imréné bizto­sította a felügyeletet. Nagyon érdekes a filmoktatással s általában a filmművészettel kapcsolatban az is­kola állásfoglalása: „A filmoktatás keretében főhatóságunk intézkedése folytán e tanévben sem vettünk részt. A múlt tapasztalata, az ifjúság különböző fokú felfogó képessége és ismereteiknek eltérő fokozata egyaránt nem javallottak. " Mindazonáltal két, a vallás- és erkölcstörténettel kapcsolatos filmet az igazgató ve­zetésével megtekintettek a helyi moziban (november 24-én a Ben Hur, március 4-én Királyok Királya című filmeket.) Velten Armand fali képe a rajzteremben - Galga partihoz 1928/29. tanév A tanévet szeptember 8-án nyitották meg és június 21-én zárták be, mégpedig Jókai halálának 25. évfordulójára emlékezve. 1 A nagy regényírót elemző, tanévzáró igazgatói beszédet az évkönyvben is olvashatjuk. Ebből is megtudhatjuk, hogy milyen kiváló tollú, tudós igazgató állt akkor az iskola élén. A beszéd irodalmi tanulmánynak, esszé­nek is kiváló.

Next

/
Thumbnails
Contents