Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)

A főgimnázium története (1912-1948)

megcsodálta. Áradt belőle a jóság és szeretet lefelé, a kisdiákok felé is. Később költő, hitszónok, emiékiró, evangelizátor és még minden. Egyfalú szíve-lelke, agya. Morhardt Felettünk járt közvetlenül, élesen látom az alakját. Kimondott mindent, amit más nem mert ki­mondani, megvalósított mindent, amit más nem mert megvalósítani. Felmászott a falon át a Leányne­velőbe. Kifigurázott mindent, amit más nem mert kifigurázni. Groteszk, ez a fogalom benne testesült meg. Félelmetesen, nyugtalanítóan humorizált és karikírozott mindent és mindenkit. Határt nem ismert. Fantasztikusan tudott cselezni és gólt lőni, mint labdarúgó csatár. Szomorúság, bánat, ifjúko­ri melankólia elkerülte...Vélteiméi kezdett megkomolyodni, a szobrászatot kedvelte meg és tehetsége viharos gyorsasággal alakította az egész embert és átdobta Őt a művészet szférájába. Elvégezte a főiskolát. Morhardt Gyula mintázta meg Petőfi egészalakos bronzszobrát az új gimnázium udvarán. Jó szobor. Fiatalon, súlyos kor támadta meg... Kéken Akkor még nem volt Nap, a világosságot árasztón csak csillag. Annak, aki szokta az eget nézni. Mert nem mindenkit érdekel az égbolt csillagvilága. Engem érdekelt. Kéken András volt a gimnáziumi égbolt legfényesebb csillaga. Akkor még nem Hold volt, minden más égitestet elhomályosító fényözönnel, csak csillag. Szelíden, szerényen ragyogott. Az volt a mi diákkorunk egyik csodája, hogy ő közöttünk élt, járt, kelt, nevetett, játszott, felelt, el­nökölt és nem keltett különösebb feltűnést... Mellettem ült a padban. Nekem ő volt a mentsváram: algebra, latin, német dolgozataival ha végzett, azokat nekem kedve­sen átnyújtotta. Nem is tudom, hogy mi lett volna velem nélküle?!... A mi problémánk vele kapcsolatban az volt, hogy lehetséges-e egy hasonló Kéken András a többi osztályokban? Vagy az országban? Vagy a világon? Azt kellett mondanunk, hogy nincs. A tökélyt nem lehet felülmúlni. Voltak eminensek másutt is, de ő több volt, mint eminens. Tudott mindent, amit egy diák tudhatott a görögtől a matematikáig és fizikáig, de neki mindenkivel szemben egy plusszá volt: az ő varázsa lelki szépségében és szellemének eleganciájában rejlett. Szelíd és kedves volt, mint az Isten báránya. Alázatos, de nem megalázkodó. Forradalmár, de csak a rosszat rombolja le, a jót megtartja, de nem hivalkodásból, rangjából adó­dóan. Tudása évről évre félelmetesen nőtt, de ez nem röpítette fel őt az elérhetetlen magasságokba, hogy ott rakétaként elégjen, a földön maradt és világított az emberek között. Szenvedélyes volt, de nem testi-lelki, hanem szellemi értelemben. " Szándékosan időztünk ilyen hosszan a kortárs, a szemtanú visszaemlékezésének so­rai között, mert ez talán kicsit közelebb hozza a kedves olvasóhoz, élőbbé teszi azt az időt, mely esetleg ma már csak néhány, nagyon idős ember emlékezetében létezhet. Az 1920/21. tanévet szeptember 6-án nyitották meg. 2 A fejlődés, a fellendülés nyitó éve ez, amikorra már kialakultak a szigorú vallási, fegyelmi, tanulmányi követelmé­nyek. A Petőfi-kultusz fiatalságot mozgósító erő és nevelési példakép. Az érettségi vizsgálat napjai, a tanévzáró ünnepség az egész település ünnepnapjai közé számítanak. Ebben az évben - az ifjúság kérésére - diáksapka viselését engedélyezte a kissé konzervatív tanári kar. A fejfedő az összetartó fegyelem és a diákönérzet kifejezője volt. 1 Nóvák Lm. " Évkönyv 1920/21. adatai alapján.

Next

/
Thumbnails
Contents