Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)

Bevezetés

Ez a lendületes városfejlődés a XIX. század első felében tovább folytatódott. Most már a szabók és a szűcsök is olyan nagy számban éltek a városban, hogy 1804-ben 19 fővel megalakították céhüket, sőt 1841-ben a kőművesek, ácsok, asztalosok, lakatosok, üvegesek, rézművesek is létrehozták az ún. „vegyes" céhüket.

1 Az 1828-as országos összeírás idején nemcsak a közvetlen környék, hanem Pest megye és a határos vármegyék (Nógrád, Heves) legiparosodottabb, legélénkebb kereskedelmü városkája Aszód. A település 302 házában 348 római katolikus, 1415 evangélikus és 519 izraelita vallású (összesen 2282 fő) lakos élt." Mindhárom vallás híveinek külön-külön temploma, iskolája volt. Az evangélikusoknak kisgimnáziumuk is létezett. A Fő utcán üzlet-üzlet hátán, a sokféle iparos műhelyeikben nemcsak helyi szükségletekre, hanem vásárra is termeltek. Az aszódi vásárok országos hírűek ezekben az évtizedekben. Erről így írt visszaemlékezéseiben Podmaniczky Frigyes báró, aki gyermekkorának jelentős részét Aszódon élte: „...Ily, a családkörön kívül eső, de mégis helybeli eseménynek volt mondható a negyedévenként ismétlődő országos vásár, amely Aszód vidékének kereskedelmi s ipari központját képezvén, az akkor létezett viszonyokhoz hasonlítva eléggé tekintélyes számba vehető forgalmat idézett elő... Nem csak a vásár maga, de annak jelentkezése s az ahhoz szükséges előkészület is rendkívül mulattatott s érdekelt bennünket. A vásár napján jókor reggel egy veres vászonnal kihányt, pléh félholddal díszített török sátor jészíttetett ki a kastély kapuja előtti, a vásártérre nyíló térségében; melynek belsejében elhelyezett ódon tölgyfa-asztal körül helyet foglalt mindenekelőtt a főszemély, a piros-pozsgás, kissé potrohos Blázy uram. - Blázy uram szűrszabó volt s Aszód mezővárosának érdemes bírája, s mint ilyen, ily ünnepélyes alkalmakkor, sötét-barna, feketezsinóros, ezüstgombos mándlit (akkoron dolmánynak hívták), szürke, fekete sújtassál kihányt magyar nadrágot s magas sarkú ráncolt kordován csizmát öltött, nem feledkezett meg a hosszú réz- vagy pláne ezüst gombos nádpálcáról sem, a régi időben elmaradhatatlan s nélkülözhetetlen attribútuma a tekintélynek s hatalomnak. Ily díszes öltözetben s a jegyzőktől s kisbíróktól, mint segédjeitől körülvéve szedte curuli székéből bíró uram a helypénzt, szolgáltatott igazságot eleveneknek és holtaknak s mondott ítéletet az eléje hurcolt vagy idézett mindennemű s rangú koldusok, helybeli s vándorló cigányok, üveges tótok, távolról érkezett mester emberek s vásárosok felett. A kastély bástyaszerű, 1856 óta már nem létező kapujától jobbra és balra, két csekély teriméjű, de stylszerüleg épült őrház létezett. A kapu jobb oldalán lévő az éjjeli őrnek, vásár alkalmával a pandúroknak szolgált őrtanyául; - a baloldalon lévő pedig - melyre mindig bizonyos félelmes rettegéstől áthatottan pillantánk - tömlöcül használtatott. Éjjeli őrünk egy, még az utolsó török háborúban részt vett Balázs nevű vén katona volt...Vásár alkalmával az urasági hajdúk közül hárman rendeltettek Balázs uram mellé, akik azután kék gatyát, zöld rövid dolmányt, címeres báránybőrsüveget s pantalléros kardot öltve és banganétos puskát ragadva, képezték négyen a vásári uradalmi őrséget. Jaj volt annak a csínt elkövetett cigánynak vagy csavargónak, aki Blázy bíró uram auguri ítélete nyomán Balázs hajdú s társai körme közé, helyesebben mondva, mogyorópálcái alá jutott. Az ítéletet az itt említett segédeszközök felhasználásával legott a végrehajtás követte, - a kastély előtt elterülő akácfasor alatt elhelyezett lócán;... A sokadalmak alkalmával édesanyánktól mindegyikünk kapott néhány húszast,... Vásárlásaink közben leginkább a Gödöllőről megjelent jó hírben álló mézeskalácsosok, az olajos kendőt áruló boltosok s a pipák s bicskák eladásával foglalkozó tűs (amint akkor elneveztük) lett felkeresve s igénybe véve. Különben e kis vásár szép képét nyújtá az Aszódon letelepített ipar s kereskedelem fejlődésének, s ha amaz akkor létezett viszonyokat emlékembe visszavarázsolom, méltán állíthatom, hogy az édesatyánk vetette mag kikelt, még pedig dúsan s bokrosán, amint mondani szokás. E kis városkában a kereskedelem s ipar mindennemű s fajú tényezői valónak feltalálhatók, olyan is, amely most a már sokkal fejlettebb viszonyok között a Galga völgyében nem létezik többé. "

? 1 Eperjesi 1967. 239. Valamint Lhotka kéziratos műve alapján 2 Közli Asztalos 1982. 45. 3 Podmaniczky 1887. 135-141.