Novák László Ferenc: „Hej, Nagykőrös híres város…” (Az Arany János Múzeum Kiállítási Monográfiái 4. Nagykőrös, 2008)

„HEJ, NAGYKŐRÖS HÍRES VÁROS...!" - Nagykőrös szellemi életének virágkora (XIX. század közepe)

Lelkem, a tenger hajósa, Retteg újabb kikötőiül, Hol tövis közt nincsen rózsa, S pusztában virány nem zöldül; El, hát a bizonytalanbal Merre szél hajt és hab ingat: Érzem, enyhül fájdalmam, ha Szél és hullám karja ringat. El, el a bizonytalanbal Rengj, hajóm, szabad hullámon. És ne tudjam, így rohanva, Meddig halál, meddig álom! A vízen hánykódó csónak kikötője, a remény fénysugara Nagykőrösről villant fel. Onnan, ahol erős református egyház, mezővárosi közösség volt, kitűnő tanártársak, szellemi közösség, a magyar nemzeti kultúra oltalmazása erősítette meg Arany János hitét, a reménységét. A református egyházi iskola, illetve tanárainak működése hírnevet adott Nagykőrösnek. A reformáció meggyökeresedése a XVI. század negyvenes éveire tehető, s attól számítható a református iskola működése is. Debrecenből, Sárospatakról hívott a város prédikátort (lelkész) és „oskola mestert" egyaránt. Az egyház lelkészei, az iskola igazgatói, Európát megjárt, híres egyetemeken tanult (Leiden, Göttinga, stb) művelt emberek voltak, közöttük kell megemlíteni Veresmarti Mihályt (1598), Beregszászi Istvánt (1645/46), aki Patakról jött és Angliába távozott, Szkhárosi Ádámot (1686), és másokat. A XVIII. század legnevesebb rektora Hányoki Losonczi István, aki Debreceni kollégiumból került ki, majd Ceglédre jött tanítani, s Uttrechtben képezte tovább magát. Pápa helyett Nagykőröst választotta letelepedési helyéül 1741-ben. A magyar nyelvű oktatás kiemelkedő mestere volt, amit a „Hármas Kis Tükör" című, számos kiadást