Novák László Ferenc: „Hej, Nagykőrös híres város…” (Az Arany János Múzeum Kiállítási Monográfiái 4. Nagykőrös, 2008)

„HEJ, NAGYKŐRÖS HÍRES VÁROS...!" - A mezővárosi autonómia erőpróbája, a virágkor (XVIII. század - XIX. század első fele)

ban nem tudtak annak érvényt szerezni. Miként a külső földesurak, úgy a belső közbirtokosok sem tudták a városnak járó jóvátételt, illetve kárpótlást megfizetni, így a helyzet változatlan maradt, az 1844. évi országgyűlés eltörölte az incapacitást, így a jogi követeléseknek sem maradt törvényes alapja. A XVIII. század a belterjesebb mezőgazdálkodást tett szükségessé. Jelentősen gyarapodott a város népessége, mit a statisztika is bizonyít: LAKOS 1734 1745 Jobbágy ? 827 833 Özvegy ? 180 224 Házas zsellér ? 96 Hazátlan zsellér ? 31 181 Mester ? ? 88 Összesen 1298 1134 1326 A belső határbeli földek (Fekete, Esed, Hangács, Homolytája határrészek) szűknek bizonyultak. A város arra törekedett, hogy örökös pusztákat szerezzen. Az örök tulajdonú, valamint a zálogként birtokolt pusztákon a tanács rendszeresen osztott ki földeket, mezeikerteket (Nyársapát, Pótharaszt). Ezt a földet szántással-vetéssel művelték, viszont kaszálásra is lehetőség adódott, ami a kezes jószágtartás számára biztosított takarmányt. A belterjes gazdálkodás fokozatosan alakult ki, ami nagyobb létbiztonságot eredményezett. A külterjes állattartás is jelentős volt. A vagyonos körösi gazdák Duna-Tisza köze szerte béreltek legelőt, ahol a hízómarha (sőre) gulyáikat, juhfalkáikat legeltették. Számukra a vagyonképződés hagyományos módja, az állatkereskedelem, jelentett gazdasági forrást. A kiállításnak ez a - XVIII. századra, a XIX. század első felére vonatkozó - része az intenzívebb mezőgazdálkodásra hívj fel a figyelmet. A földművelés jelentőségét hangsúlyozzák s néprajzi érdekességnek számító szerszámok, munkaeszközök. Ritkaságszámba megy a XVIII. századból való mesterjeggyel ellátott asszimmetrikus