Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)
Klamár Zoltán: A Galga-mente néprajzáról - A néprajzi gyűjtemény
Szövőszék vésett díszítése (fotó az állandó kiállításról) lete 22, a szőlőművelésé 8 tárggyal gyarapodott. A bútorgyűjteménybe 6, a kisipariba 201 tárgy került. Az első tíz esztendőben kialakult tehát az a törzsanyag, amely a vidék paraszti kultúráját nemcsak reprezentálta, hanem jellemezte is. A második tíz esztendő gyűjteményi struktúráját már nemcsak az Aszódra került anyag színesítette, hanem a tájházak és gyűjtemények folyamatos létrejötte is. Mivel ezek anyagáról már adtunk jellemzést, így e helyen csak azt jegyezzük meg, hogy 2003-ig - ekkor jött létre a püspökhatvani gyűjtemény - 7305 tárgy került leltárba vételre. Ezzel tehát jelentősen nőtt a gyűjteménygondozói feladat. 1969- 1978 között már jóval kiegyenlítettebb volt a gyűjteményágak gyarapodása, bár továbbra is a viselet gyarapodása volt a legdinamikusabb, 313 új tétellel. A lakástextíliák 58, a kenderfeldolgozás eszközei 30 tárggyal gyarapodtak. A földművelés és állattartás eszköztára 79, a szőlészeté 20 tárggyal lett több. A konyhai háztartási eszközök 104, a cserépedények száma 80 darabbal nőtt. A bútorgyűjtemény 31, a kisipar eszköztára 55 tárgyal bővült. Több olyan tárgy is bekerült a gyűjteménybe - fafaragások, naiv festmények, életképek -, melyeket az „egyéb" kategóriába soroltunk. Ezek száma 104. 1970- ben létrejött Dányban a tájház. A 468 néprajzi tárgy leltárba vétele és az épület enteriőrszerű berendezése a tájmúzeumként működő aszódi intézmény feladata volt. A későbbiekben pedig a szakfelügyelet, restaurálás és revízió maradt meg állandó feladatnak. 1974-ben Versegen jött létre újabb tájház. 935 tárgy került leltárba. Újabb feladat ellátása került a tájmúzeumhoz. 1977-ben Galgamácsán is megnyílt a tájház 426 tárgyal. A kezdeti tájházalapító lendület ezzel korántsem ért véget. 1979-1988 között ismét a viselet a legszámottevőbb a gyűjtött anyagban. 914 darabbal szaporodott az amúgy is jelentős tárgy együttes. Lakástextíliából újabb 158 került a gyűjteménybe. A kenderfeldolgozás eszközkészlete újabb 58 tárggyal gyarapodott. A földművelés és állattartás 53-mal, a szőlészet tárgyszáma 10-zel lett több. A konyhai és háztartási eszközök 88, a cserépedények száma 44 darabbal lett több. Újabb 33 bútor és 125 kisipari eszköz került a gyűjteménybe. Az egyéb kategória tárgyszáma 171-gyei gyarapodott.