Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)

Asztalos István: Az Országos Petőfi Sándor Társaság Aszódi csoportja

AZ ORSZÁGOS PETŐFI SÁNDOR TÁRSASÁG ASZÓDI CSOPORTJA A Társaságot Kiskőrös város szervezte meg. Emlékeim szerint 1984-ben volt az alakuló gyűlés Kiskőrösön. Az egész akciónak Dr. Oláh Pál kiskőrösi ta­nácselnök volt a motorja. Az első alkalomra, s azóta is, az ország Petőfi em­lékhelyeinek a küldötteit hívták, hívják meg. Az alakuló ülésen Aszódot Nóvák Lászlóné és én képviseltem. Nóvák Lászlóné akkoriban a nagyközség művelődési előadója volt. Ekkor létrehozták a Társaság elnökségét, mely gré­miumba az emlékhelyek egy-egy kiválasztott küldöttet delegáltak, ám ez idő­közben leszűkült, átalakult és az elnökség tagjait a közgyűlés választotta. Az első elnökünk Hubay Miklós drámaíró volt, őt Fekete Sándor követte az el­nöki poszton. Oláh Pál mindvégig ügyvezető elnökként működött, a leg­utóbbi alkalommal pedig a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vezetője, Kispálné Dr. Lucza Ilona lett az ügyvezető elnök, míg Oláh Pál az elnök, én a társelnök. Oláh Pál mellett én vagyok a legrégebbi elnökségi tag. A Társaság pénzügyei addig rendben voltak, amíg Oláh Pál volt a tanács­elnök, ám a rendszerváltáskor nyugdíjba ment, s az új tagok ugyan segítet­tek, pályázni is lehetett, de egyre jobban szűkültek a lehetőségek. Az elnök­ség törekvése mindvégig az volt, hogy az egyes emlékhelyek is járuljanak hozzá a költségekhez. Ez Aszód esetében Bagyin József városvezetése alatt kisebb-nagyobb zökkenőkkel ment is. Hogy legyen kerete a támogatásnak, megszerveztük az OPST Aszódi Csoportját. Az aszódi csoport néhány egyéni társasági tagból (Koncz István, Gál Gé­za, Dinnyés László), il­letve a művelődési in­tézményekből (annak megbízottjából); a Pető­fi Könyvtárból (névvál­tozását követően kike­PETÖFI SÁNDOR TÁRSASÁG PETŐFI EMLÉKHELYEK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA PAPA, 1986. november 28. 2. sz Emlékhelyi Füzet rült a csoportból), a Petőfi Laktanyából (a laktanya a könyvtárhoz hasonlóan nevet változtatott és szintén kimaradt a csoportból), a Petőfi Gimnázi­umból, a Művelődési Házból (megszűnését köve­tően hasonlóan kimaradt), az Általános Iskolából és a Nagyközségi Tanács, majd Aszód Város Ön­PETÖFI SÁNDOR TÁRSASÁG PETŐFI EMLÉKHELYEK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA OSTFFYASSZONYFA, 1989 május 6 5. sz Emlékhelyi Füzet

Next

/
Thumbnails
Contents