Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)

Klamár Zoltán: A társadalmi tagolódás formanyelve, a viselet- Néprajzi konferencia a Petőfi Múzeumban

Nagy Varga Vera a ceglédi férfi viseletdarabokat vizsgálta a 19- századi hagyatéki leltárakban. „A jelen elemzés alapjául a mintegy 600, 1850-1900 között készült, publikált és publikálatlan leltárból 57 darabot választottam ki. ... az adatok bemutatása során a hangsúly nem az egyes viseleti darabok funkció szerinti csoportosítására kerül, hanem a társadalmi réteghez való tartozásra." Hajdú Tamás a 18. századi katonai viseletek hatását vizsgálta, a salavári és a rajhúzli megjelenését a kor paraszti viseletében. H. Bathó Edit a jászsági viselet alakulását tekintette át a 18. századtól a 19. század végéig. A viseletre vonatkozó szórványos adatokat a jászberényi és négyszállási ásatások leletanyagából, az 1594-es jászdózsai végrendeletből és a herényiek panaszleveleinek adataiból kísérelte meg rekonstruálni a szerző. Romsics Imre egy a 20. század elején kibontakozó mozgalom, a gyöngyösbokréta hatását vizsgálta a kalocsai szállásokon. Áttekintette a mozgalomhoz tapadó, népművészeti termékek tudatos előállítását célzó tevékenységek kialakulását valamint a bokréta mozgalomban résztvevők fellépéseit. A gyöngyosbokréta és a népviselet kapcsolatáról az alábbiakat jegyzi meg: „Az 1920-as évek közepére, a kalocsai népművészet felfedezésének idejére a városban már eltűnt a népművészet, csak a népviselet némely változatát szemlélhették az ide látogatók. E népviselet azonban nagy általánosságban csak gyári termékekből állt. Gábor Lajos a volt kalocsai szállások területén kezdte gyűjteni a népművészeti termékeket. A szállások specialistáira támaszkodva a város intelligenciája élesztette újra Kalocsa városának népművészetét." Bodnár Zsuzsa a nyíregyházi tirpákok népviseletét mutatta be a 19- század második és a 20. század első felét tekintve át. Adatbázisát a régi fényképek és az adatközlők visszaemlékezései képezték. Az elemzés végén megállapítja, hogy: „A nyíregyházi tirpák viseletben korán eltűntek az etnikai jegyeket hordozó ruhadarabok." A kivetkőzés folyamata a város szlovák lakossága körében, a különböző társadalmi rétegeknél más-más módon és időszakokban zajlott. Bárkányi Ildikó a csongrádi gyermekviselet 1930-as évekbeli változásait tekintette át. Mint írja, a vizsgált időszakban a nagyobb gyermekek ruháit már városi varróknál készíttetik. A gyermekek „Új ruhát általában valamilyen alkalomra, húsvétra, Boldogasszony napjára vagy Űrnapra kaptak". Megállapítja, hogy a vizsgált időszakban a gyermekviselet erőteljesen polgárivá vált, és eluralkodott a matrózruha és a bocskai. Az ízlésformálásban és a változásban fontos szerepet tulajdonít a specialistáknak, így a varrónőknek és a szabóknak. Kocsis Aranka a zoboralji viselet 20. századi változásáról és a folyamatok társadalmi hátteréről közöl elemzést a tanulmánykötetben. A viselet elhagyásáról az alábbiakat állapítja meg: „Az 50-es években aztán a zoboralji falukban is megindult a kivetkőzés folyamata, amely azonban máig sem fejeződött