Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)

Asztalos Tamás: Műemlékek, műemlékvédelem - A Petőfi Múzeum szerepe a Galga-völgy műemlékvédelmében, az énekek megőrzésében, új értékek teremtésében

tárat rendeztek be, a kastélykert egy részét pedig fölparcellázták. A kút Varga Pál telkére került, funkcióját elveszítette, akkori környezetében akadály volt. Megmentése érdekében Dr. Asztalos István hivatalos lépéseket tett, s a kutat áthelyeztette Aszódra. Fölállítására 1981­ben került sor. Votin József 1979-ben elkészítette a díszkút áthelyezésével kapcsolatos dokumentációt, ennek részeként megfo­galmazta az elvégzendő restaurátori feladatokat. 1 A kutat a Gavit kocsijával szállították Aszódra, ahol Seprős István kőműves mester állította össze. Jelenleg is a Petőfi Múzeum udvarán áll. A '90-es évek elején Lévai Ferenc szakszerűen megtisztította. 2008 tavaszán megkereste a Petőfi Múzeumot Szekeres Rezső ácsai pol­gármester, s közölte az Ácsai Önkor­A Prónay-kastély díszkútja Ácsán, mányzat azon szándékát, hogy a kutat az eredeti helyén szeretnék visszaállítani a kastély kertjében. Kérésüket támogatva két megoldási javaslatot tettem. Az egyik lehetőség, hogy a kutat visszaállítják a Prónay-kastély kertjébe, Aszódon pedig fölállítja az Ácsai Önkormányzat a kút hiteles másolatát, vagy eleve egy hiteles másolatot állítanak föl Ácsán. A második lehetőség a jobb, ugyanis a kút szétbontása, szállítása, újraépítése, nyílt területen történő elhelyezése nem feltétlenül szolgálja az értékmegőrzést, ami jelenlegi helyén biztosított. Az aszódi Petőfi Múzeum épületének helyreállítása A Petőfi Múzeum igazgatója 1979- január 23-án keltezett hivatalos levélben rögzítette a múzeum jubileumának közeledtét, az épület felújításának szük­ségességét, s ettől kezdve folyamatosan készült a Petőfi Múzeum megalapí­tásának 25. évfordulója megünneplésére, amit egy új állandó kiállítás meg­nyitásával kívánt méltóvá tenni. A műemlék főépület ekkor már múzeumi cé­lokat szolgált. A földszinten várta a látogatókat az I. állandó kiállítás (Petőfi ­1 Petőfi Múzeum adattára. Szám: 289-80.

Next

/
Thumbnails
Contents