Zomborka Márta - Forró Katalin szerk.: Tanulmányok a váci múzeum múltjából (A Tragor Ignác Múzeum Közleményei. Váci Könyvek 10. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Vác, 2007)

Bárdosi József: Művészet a váci sajtó tükrében 1873 és 1938 között

Bárdosi József MŰVÉSZET A VÁCI SAJTÓ TÜKRÉBEN 1873 ÉS 1938 KÖZÖTT Progresszió és helyi érték Ez a néhány oldalas bibliográfia - a rövid bevezetővel - a váci sajtó tükrében tekinti át a 19. század 70-es és a 20. század 30-as évei közötti periódus művészeti életét. Jegyezzük meg, hogy a 19. század első felében nemcsak Vácon, hanem országos viszonylatban sem volt virágzó művészi tevékenység. A hazai mesterek viszonylag alacsony száma jellemzi a korszakot,

1 viszont a minket érdeklő periódus - a 19. század utolsó harmada - nagy változást jelent, mivel feltűnnek a helybéli kismesterek, és meghonosodik a magas színvonalú rajzoktatás, továbbá a polgári életforma részévé válik a műkedvelői tevékenység (festés, kézimunkázás, életképek alakítása stb.). Vácott is ekkor alapozódik meg a színvonalas rajzoktatás. A Líceumban 1799-től, a Siketnéma Intézetben az alapítástól, 1802től kezdve művészi tevékenységet is folytató, ismert személyek tanítanak rajzot,

2 ennek színvonalát az utóbbi ötven évben megközelíteni sem sikerült. A 19. sz. végén vidéki városainkban, miként Vácon is igen színes skálája alakult ki a művészet gyakorlásának és pártolásának, még akkor is, ha sok esetben alig-alig emelkedett ki közülük egy-egy országos hírű mester. Ebből következik, hogy többnyire a közízlés és a tájékozottság (ez persze sokszor inkább tájékozatlanságot jelent) mentén szerveződött és alakult ki a helyi értékrend, amelyben Munkácsyk és Picassók hiányában nem szükségszerűen silány provincializmust, hanem sokkal inkább az országos átlag helyi zamatait, dialektusait érdemesebb meglátni, és ezek alapján rajzolható meg egy kisváros, adott esetben Vác képzőművészeti életének portréja. A lokálpatriótát, de olykor a szakembert is csalódás éri, mikor a kultúrtörténet fényes lapjain nem találkozik sem régiója eseményeinek, sem művészetének elismertségével. Az egyszerű polgár, de a műveltebb literátor is joggal elégedetlenkedik, amikor sem a helyi értékrend szerint nagy becsben álló művészek, sem az alkotásaik nem fordulnak elő a megfelelő szakkönyvek hasábjain.

3 A kultúrtörténet egyes válfajait ugyanúgy, mint a művészet történetét bizonyos progressziók mentén, a főcsapást szem előtt tartva írták meg. És ebből következik, hogy a kultúra helyi értékeit, a progresszió párhuzamait, mint széli görbületet, hanyagolhatónak vélték. A helyes perspektíva ábrázolásánál elérték, hogy az ábrázolt tárgy magasságának vagy szélességének legalább hússzorosa legyen a distancia (nézőpont és a tárgy közötti távolság),

4 hasonlóképp a nagyobb egységet és a progressziót szem előtt tartó szemlélet a kellő távlat miatt már nem képes befogni sem az előtér részleteit, sem a távoli háttér ködös vonalait. Az újdonságot hajszoló progresszió egykor és ma is provinciálisnak és megkésett dialektusnak nevez minden törekvést, amely az általa kijelölt szellemi erőtéren kívül esik. Művészet a városi lapokban A 19-20. század fordulójáig megjelent váci sajtó rendszeresen közölt művészeti híreket. Azonban a tudósítások elhelyezkedése a lap struktúrájában, azok rövidsége és kiemeltsége, vagy inkább ki nem emeltsége azt mutatja, hogy a művészet

5 ugyan szerves része a korabeli társadalmi életnek, azonban mégis csak az érdekességek, a társasági hírek és pletykák között jelenhetett meg. Hosszú művészeti témájú írás vagy kiállítási beszámoló pedig igen ritkán jelent meg. A címlap vezércikkében szinte elképzelhetetlen volt képzőművészeti írás megjelentetése. A századvégi váci lapok headline-ját az ilyen és hasonló „nagylélegzetű" beszámolók töltötték ki: Tűzoltóink zárógyakorlata; Dunai kőfalunk; Török csatorna.

6 Úgy tűnik, ez természetes volt, az viszont már nem, hogy a városban folyó ún. művészeti élet nagyságrendjét (feltehetően) nem tükrözték ezek a „cikkecskék". A négy-nyolc oldal terjedelmű hetilapokban megjelenő rövid hírekből arra kell következtetni, hogy igen széleskörű volt a műkedvelők

7 társasága, ami azt is feltételezi, hogy folyamatos és színvonalas rajzoktatás

8 létezett városunkban. A folyamatos és színvonalas kifejezések alatt a mainál sokkal szervezettebb, intézményesített formákra kell gondolnunk, és ezekhez még hozzászámítandók a ma kevésbé népszerű magánoktatás különféle formái. A műkedvelői tevékenység egyébként állandó része a kisebb-nagyobb rendű és rangú egyházi méltóságok mindennapi életének is,

9 akiktől még az sem állt távol, hogy a reverendát levetve a kor szokásainak megfelelően egy-egy jelmezes életképhez álljanak modellt.

10 A korabeli váci sajtóban olvasható képzőművészeti írásokat nemcsak a más témájú hírekkel, hanem a hasonlókkal is célszerű egybevetni. Az összehasonlítás során több figyelemre méltó jelenséggel találkozunk. Feltűnő, hogy a fővárosi kiállításokról alig-alig tudósítanak, de akkor is minden kommentárt nélkülözve. Ami ennél is problémásabb, hogy a helyi műkedvelő és hivatalos (profi) művészeti élet eseményeit megkülönböztetés és kommentár nélkül teszik közzé, sőt kifejezetten szembeötlő, hogy a műkedvelők, rajztanárok és tanítványaik munkáit mindig kiemelten és mértéken felüli dicséretben részesíti a sajtó. Ebből a tényből szükségszerűen következik, hogy a művészeti minőség kérdése még a századvégen is másodlagosnak számított. Következtetésemet erősítik az igen gyakori, arcképavatásról szóló tudósítások is. Egyrészről örömteli, hogy öntudatos polgárok igényes portrékat rendelve,