Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

Ezerkilencszáznegyvenkilenc

kupac tetején egy régi vár, vagy város, láttuk Orvietot is. A Termini pályaudvar egész modern, hatalmas. Beültünk egy taxiba és a Via Flaviara jöttünk, mert a Cs. Vera azt ajánlotta, hogy keressük fel a barátnőjét, Virányi Lászlónét, ő majd ad mindenben tanácsot. Kisült, hogy éppen tegnap reggel költöztek el máshová, erre kivettünk egy szobát étkezéssel együtt. [...] Ma reggel Matyi telefonált Peter Moore-nak, aki azt mondta, hogy menjünk el a Grand Hotelbe, ott fog várni i-kor. Szörnyű hasmenést kaptunk mindketten az izgalomtól, elmentünk sétálni. Megkerestük a Via Venetot, ez ott a Váci utca. Direkt félelmes az az elegancia, ami itt van. Matyi azt mondja, ehhez hasonló nincs Londonban se. Alomszép autók, üvegpalotaszerű üzletek, a nők fantasztikus érdekesen vannak öltözve. Leültünk egy kávéház teraszára, kisült, hogy ez a Doney, a legelőkelőbb hely. Csak két feketét ittunk. Mellettünk ült egy nő a következőkben: fekete ujjatlan jersey blúz, fekete zöld mintás kasmír szoknya, egy gyönyörű öv volt rajta, fekete bőrön nagy rákok reliefszerűen, tompa aranyból. A karperecén egy narancs nagyságú korong lógott, a szandálja csak egy szíj volt. A haja egész rövidre simán le volt nyírva, a pofája rém ronda, de érdekes volt. Most látjuk, hogy milyen egy világváros, mert eddig még nem éltünk ilyen helyen. Pest balkáni főváros, ehhez képest. Hogy a pesti nők csinosak, az enyhe túlzás, mikor ilyeneket lát az ember. Az utcán alig mertünk átmenni, annyi az autó, úgy tötyörgünk, mit két elveszett kis kacsa. Pont i-re odamentünk a Grand Hotelhez. Alig mertünk bemenni, éppen egy autóról pakoltak le 56 bőröndöt. A hotel olyan gyönyörű, hog}' a Gellért egy kalyiba hozzá képest. Megkérdeztem a portást, hogy hol a Mr. Moore, hát éppen ott állt mellettünk. Fiatal, kb. 35 éves angol, rögtön bevitt a hallba és helyet foglaltunk egy garnitúrában. Hozatott fantasztikus dolgokat, közben beszélgettünk. Irtó kedves volt, azzal kezdte, hogy anyagiak miatt ne aggódjunk, holnap értünk küldi a penzióba a kocsiját és kivitet az irodába, közben utánanéz, hogy mennyi pénze van jelenleg a számláján. Holnap telefonál a Vincének a mi ügyünkben és megbeszéli, hogy mit csinálnak velünk. Valószínűleg San Remoba fogunk menni, mert ott forgatják ezt a filmet, de nincs stúdió, most az a divat itt, hogy mindent külsőben vesznek fel. Ott egy villában forgatnak. Ezenkívül ők csinálnak Franciaországban 5 és Angliában 4 filmet jelenleg. A /Korda/ Vince minden film összes dekorációját tervezi és ő rendezi be a szobákat, szóval művészeti vezető. Azt mondja, hogy a filmnél legfontosabb a jó forgatókönyv és az az ember, aki azt a filmben látni tudja előre. Közben a pincér odahozott, egy poros üveget, egy tálon jeget, narancsszeleteket, rósejbnit és kis uborkát. Uvegszalmaszálakat, meg egyéb furcsa edényeket. Sandán néztem, hogy mi lesz ebből, de szerencsére Moore csinálta meg. Kisült, hogy az üveg francia Cliquot, neki külön 15 van a pincében félretéve. Ebből töltött a poharakba, tett bele jeget, aztán mindegyikbe Szőnyi István a zebegényi kertben Tüncsivel Fotó: GINK KÁROLY