Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

SZÜCS GYÖRGY: Zivatar előtt, zivatar után / Szőnyi István és az „ötvenes évek"

járva újra és újra megállapítják azt a pompázatos gazdagságot, amely ott szem elé tárul. [...] Végül, ami számomra igen érdekes volt: mennyivel kritikusabb szemmel néztem meg most öreg fejjel az anyagot, mint eddig. És meg kellett állapítanom, hogy sok a jó kép és szobor, de kevés a remekmű, s olyan, ami maradéktalanul tetszik az embereknek, még a legnagyobb mesterektől is, nem sok van" - nyilatkozta a mester az Esti Hírlap riporterének.

42 Szőnyi utolsó monumentális műve, a csepeli posta megvalósult falképe (1956) már az ideológiai kötöttségek alól felszabadult, betegségével küszködő, de ismét nagy kedvvel dolgozó mestert mutatja. Látszólag postatörténetet láttink, s mozgalmas, kosztümös jelenetek sorakoznak egymás mellé, mégis azt érezzük, hogy a jellegzetes szín hangzatokat, formákat, alakokat a művész még egyszer utoljára, egy nagy, összefoglaló műben akarta megörökíteni. A készülés idején készült riport egyik részlete akár a művész egész életében követett ars poeticaként, szellemi örökségeként is olvasható: „Amikor járok-kelek a világban — mondja -, a látványokat, a legjelentéktelenebbeknek tetszőket is, aszerint könyvelem el, hogy mit lehet belőle festőileg felhasználnom. Miből lehet képet alakítani? A festés az egyetlen szenvedélyem. Avval élek és avval halok. Munkám egyetlen törekvése, hogy jó képet fessek. Mert akinek ez sikerül, elmondhatja, hogy amit csinált, az »ferfimunka volt!«."

43 Szőnyi István: Mezőgazdaság és sport, a földalatti vasút Népstadion állomásának freskóterve, fa, tempera iiyy.192 cm, MNG tulajdona, ltsz.: S9.4ST 42. BALLÁ ERNŐ: Olaszországi élményeiről beszél Szőnyi István. Esti Hírlap, 1957. november 28. old. sz. nélkül [2.] 43. GÁCH MARIANNE: Egy óra Szőnyi Istvánnal. Béke és Szabadság, 1955. december 7. 10.