Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

Ezerkilencszázötven

A Milanói dóm előtti tér I

ç$o-ben, a Csoda Milánóban című filmforgatása idején királykisasszonyokról szólnak, szóval semmi eredeti, ízes nincsen bennük. Azért még böngészek tovább, s ha akad valami, leírom. Ezeket, amiket legépeltem, nagyon élveztem újra, amint szükségszerűen mondatról-mondatra, lassan olvastam. Most egy ismeretlen francia szerző leveleit olvasom 1783-ból Rómáról. Képzőművészeti szempontból abszolút süket az illető, de itt-ott ír más érdekes dolgokat. Például elmondja, hogy a Húsvét előtti gyónás kötelező volt, a plébánosok tartották számon, s azoknak a listáját, akik nem mentek gyónni, be kellett nekik adni a pápai hivatalba. A listát nyilvánosságra hozták s a pápa ezeket kiátkozta. A Borghese kertben akkor legelő kecskenyájjal találkozott, a Pantheon meg egy agyondíszített templom volt. Hát, pá, pá, minden jót továbbra is. Sokszor csókolunk Mindkettőtöket. Anyu és Apu Szőnyiné, géppel írva, leltári szám: 2006.85.1. 8l. Zebegény, 1950. február 2. Edes Zsuzsókám, ma van a medve napja, nem tudom, mit csinált vajon, mert reggel úgy tizenegy óráig köd volt, de azután kisütött a nap. Félek, hogy a másik oldalára fordult s még soká tart a tél. Csak a tíz-tizenöt fokos éjjeli fagyokból engedne már valamennyit. Nappal, ha kisüt a nap, egész fagypontig felmelegszik s akkor nagyon kellemes a kertben dolgozni. Ma is felmentem fél tizenegy körül, még ködben, mert a szobák hidegek voltak még és nem leltem a helyemet, gondoltam, ha mozgok sokkal jobb lesz. Mire felértem a völgybe ki is melegedtem. Amint nézelődöm, hogy melyik fát nem ritkítottam és metszettem még meg, észreveszem, hogy az éjjel esett friss hóban egy csapás van kitaposva. No, gondoltam, már megint mászkálnak át valahol a kerítésen a fával. Ahogy odébb megyek, látom, hogy egyszerre a lejtő közepén megszűnnek a nyomok. Erre jobban megnézem, hát látom, hogy nem emberi lábnyom, hanem valami hasított körmű állaté. Spekuláltam, hogy mi lehet, talán szarvas, mert elég nagy körmökre vallottak. Elkezdtem az egyik kis fát nyesegetni, egyszerre csak disznóröfögést hallok. Kissé megrémültem, hogy mit csinálok, ha vissza talál jönni a csapásán a vaddisznó, mert ha még fel is tudnék mászni súlyommal és éveimmel egy fára esetleg ijedtemben, ott nincs a közelben erre alkalmas. Eszembe jutott, hogy tél közepén nem valószínű, hogy kis malacai lennének s így valószínűleg nincsen harcias kedvében s biztosan azért szaladt el, mert észrevette messziről, mikor másztam felfele. Biztonság kedvéért azért elkezdtem Tüncsinek fü-