Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

Ezerkilencszázötven

Vince az 1940-es évek végén [...] Matyinak ez az állása nem fog soká tartani, mert a filmhez nemsokára nem kell több díszlet, de ő most megpróbál valakikkel beszélni, esetleg Milánóban lenne egy új állás, szintén filmnél, valami skiccrajzolás. Ma este tízkor Vince fog telefonálni, hogy mi a helyzet, persze mi mondtuk, hogy elmegyünk szívesen Milánóba, nem nagy lelkesedéssel, de ahol pénzt kap az ember, odamegy. Kanadára vonatkozóan azt mondta, hogy nem hiszi, hogy ebben tud segíteni, de mi mondtuk neki, hogy egyelőre nem nekünk jutott ez eszünkbe. Szóval ebből úgy látszik nem lesz semmi, amit nem bánunk. Vince már régen nem fest, csak üzleti ügyekkel foglalkozik, borzasztó elfoglalt ember és nem ér rá igazán semmire odafigyelni. Direkt sajnálatraméltó, megtört ember, akit semmi sem érdekel már és nem tud semmit élvezni a világból. Közben remek ebédet ettünk. Húslevest, vajban borjúhúst zöldborsóval és gombával, hozzá Chiantit és utána nagyszerű tortát és mandarint meg feketét. Vince az ételben is turkált, de hozzánk nagyon kedves volt, egy igazán jó ember, aki segíteni akar. Megkérdezte, hogy van-e pénzünk, erre mi hümmögtünk és ő nekem ideadott, mint később megszámoltam, 15.000 lírát, egy kis zsebpénzt. De olyan helyesen csinálta, mint egy nevelőapa, aki meglátogatja gyerekeit. Ebéd után együtt kisétáltunk a Teveréig, és ott beültünk egy taxiba, elvitt minket a Piazza Argentinara, mert mi /Torday/ Gyurkáékhoz voltunk meghívva. [...] Most várjuk a telefonját, hogy lesz-e valami a milánói állásból. Legjobban Moore-t sajnálnánk itt hagyni és Rómát is borzasztóan megszerettük, de ez az állás sem fog 3-4 hónapnál tovább tartani, azután visszajövünk, közben legalább megnézzük Milánót is. Nagyon megnyugodtunk, hogy végre találkoztunk Vincével, hogy ilyen helyes, szimpatikus ember, látszik rajta, hog}' akármikor számíthatunk rá. A legérdekesebb, hogy mi úgy érezzük, ezerszer boldogabbak vagyunk, mint ő, pedig neki van pénze, lakása, azt vesz meg, amit éppen megkíván, de úgy látszik valami nem sikerült neki az életében. Talán az a baja, hogy abbahagyta a festést. [... ] Vince nem telefonált, tehát Milánóból úgy látszik nem lesz semmi. Nekünk semmi kedvünk se lett volna oda menni, így nem is bánjuk egy cseppet sem. Itt, ha a díszletfestésnek vége lesz, majd csak akad megint valami, mégis itt vannak ismerőseink, barátaink, ott meg senkit sem ismerünk. Sok szeretettel csókol Benneteket Zsuzsa és Matyi Szőnyi Zsuzsa levele, leltári szám: 2006.499.99.