Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

Ezerkilencszáznegyvenkilenc

válkozott, én felvettem a fekete kosztümömet a madeirával és taxin elmentünk. A portás meg a liftes már régi ismerősökként üdvözöltek, bementünk a hallba, az egyik pincért odaküldtük a Moore-hoz, hogy itt vagyunk. Az egész társaság a bárban volt, ez egy rém guszta hely, egy pár lépcsőn kell felmenni a hallból. Persze rengetegen voltak, csupa remekül öltözött ember, de mi is nagyon jól néztünk ki és mindenki megnézett minket, amint végigvonultunk. A legjobban hasonlít az egész a régi Ritzhez. A bárban leültünk egy asztalhoz és a Moore rögtön odajött, hogy a Sándor úgy körül van véve ezekkel a rohadt üzletemberekkel, hogy nem tud velünk beszélni, de nem is hallott rólunk semmit, mert ő egy fél éve nem találkozott a Vincével. A Moore olyan kedves volt hozzánk, de most nem olyan udvariasan, mint eleinte, hanem barátilag, újabban mindig ilyen, úgy látszik megszeretett minket. Rettentő pocsékul néz ki, mindig egy olyan skatulyából kihtizott angol volt, most meg nyúzott béka. Meg is mondtuk neki, hogy mit dolgozik annyit, erre nagyon panaszkodott, hogy mióta itt van a Sándor, folyton rohangálnak ide-oda és éjjel nem alszik, mert mindig fogadások vannak. Ezek után visszament a társasághoz, kb. 15-en ültek egy csomóban, persze Kordát rögtön megismertük, mindenféle sötét filmesek ültek körülötte és filmsztárok. A Moore a feleségének szólt és ketten odajöttek hozzánk, egy félórát beszélgettünk. A feleség, mint előre sejtettük nagyon szimpatikus, semmiféle filmsztár allűrje sincs, egy kedves, intelligens, nem túl szép angol nő. Persze remek ruhája volt, egy lilás, ezüstszállal átszőtt kisestélyi ruha, de én mégis jobban néztem ki. A portréfestésről beszéltünk, soha nincs ideje és azt szeretné, hogy hamar kész legyen, és ne sokat kelljen ülni. Az arca hál istennek elég karakteres, barna szeme és haja van és nagyon szimpatikus, helyes, szerény nő, remélhetőleg nem lesz sok baj vele. A Moore hozatott Martini koktélt, nagyszerű volt, persze ő fizette. Ezek után elbúcsúztunk tőlük, a feleség majd felhívatja Matyit, ha rá fog érni. [...] Csau-csau, sokszor csókol szeretettel Zsuzsa Kedves Apu, a portrét persze olajban akarják, hogy mekkora legyen, azt nem tudom; de különben is olyan sokáig húzódik a dolog, hogy nem tudom lesz-e belőle valami; most már fel vagyok vértezve tanácsaiddal, nem izgulok annyira, inkább azért izgulok, hogy elmarad az egész a gubával együtt. Na, pá-pá, mindkettőtöket sokszor csókol Matyi Szőnyi Zsuzsa, Triznya Mátyás levele, leltári szám: 499.72.1.