Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

KÖPÖCZI RÓZSA: Bevezető gondolatok egy leveleskönyvhöz

csak rájuk jellemző stílust. Mindenekelőtt azt kellett elhitetni a kíváncsi megfigyelőkkel, hogy őket csak a magánélet eseményei érdeklik. Szőnyiné a levelek túlnyomó többségében több oldalon keresztül részletesen ecseteli az időjárást, gazdaságuk állapotát, a fák, bokrok, a virágok fejlődésének stádiumait, az állatok hogylétét, és szinte csak mellesleg a sokadik oldalon ejt el egy-egy olyan megjegyzést, mely sűrítetten, tökéletesen ki tudja fejezni igazi létállapotukat, a mindent átszövő, szörnyű szorongást, már az életet veszélyeztető létbizonytalanságot. Egyedüli mentsváruk az a művészet és irodalom tégláiból felépített, szigetszerűen megőrzött szellemi kör volt, mely láthatatlan falakkal vette körül a másik Magyarországot, azokat az embereket, akik meg tudták tartani igazi emberségüket. Ezen a falon nem láttak át a kívülállók, a kor haszonélvezői, ezért folyhatott zavartalan diskurzus a Szőnyi szülők és Zsuzsáék között tizenkét éven át, persze a személyes találkozásokat semmi sem pótolhatta. A naplónak is tekinthető szövegfolyam a régi magyar irodalom vallomásos vonulatába illeszkedik, képekkel illusztrált levélregényként is meghatározhatnánk műfaját. A személyes sorsokon keresztül más forrásokból nem ismerhető tényeket, ismereteket közöl az ötvenes évek Magyarországáról. A levelek nem nélkülözik az izgalmas szellemi csemegéket sem. Sokszor hirtelen váltanak át emelkedettebb, néha már irodalmi stílusba. Ez a kontraszt a teljesen banális, tényszerű közlések és az szinte esszészerűen kifejtett izgalmas elmélkedések között sajátos feszültséget teremt a textusban. A Zsuzsa és Matyi által felvetett problémák megoldásában nagy élvezettel segítettek az „öregek", ahogy magukat nevezték. Legyen az egy-egy festészeti, rajzi kérdés, mondjuk hogyan fessünk portrét vagy felhőt, a váltó- és egyenáram leírásán keresztül, a sokszorosító grafika műfajainak, Braque vagy Modigliani művészetének, a perspektíva szabályainak, az ecsetek szakszerű kimosásának ismertetéséig, a legnagyobb lelkesedéssel és odaadással néztek utána a dolgoknak és írták le tanácsaikat. Nagy örömmel vették elő a régi olasz térképeket Rómáról, Milánóról, az útikönyveket, jegyzetfüzeteiket, az akkor készült fotókat. Újra átélték saját utazási élményeiket és ellátták praktikus tanácsokkal a fiatalokat. Hosszasan írnak arról, hogyan viszonyuljanak az olasz emberekhez, ételekhez, tájakhoz, városokhoz és mindenekelőtt mit fedezzenek fel, mit nézzenek meg feltétlenül a kifogyhatatlan itáliai látnivalókból. Bizonyára Zsuzsában is mélyen elraktározódtak korai gyermekkorának élményei. Szőnyi 1929-ben, római ösztöndíja idején az egész családját magával vitte az Örök Városba és három hónapot töltöttek együtt Itáliában, ekkor Zsuzsa öt éves, Péter három éves volt. A szülők olasz kultúra iránti rajongását nem volt nehéz átadni a fiataloknak, de úgy, hogy egy percig se feledkezzenek meg arról, hogy magyarok. Nem véletlenül nevezte Szőnyi Zsuzsa könyve címében a Triznya-kocsmaként elhíresült irodalmi szalonjukat magyar szigetnek Rómában, mert mindvégig szoros kapcsolatban maradtak a magyar kultúrával. A nagy szökés után szomjaztak a magyar szóra, a magyar irodalomra. A szülők minden lehetőséget megtaláltak könyvek küldésére. Hivatalosan az IBUSZ-on keresztül lehetett feladni új köteteket, de a választék szűkös volt. Szőnyiné olyan praktikákhoz folyamodott, hogy szétpreparálta a könyvek gerincét, egyszerre néhány oldalt csúsztatott be a borítékba, melyet néha visszaküldték a feladóhoz, mert túl vastag volt a küldemény. De szép lassan, idővel odaért minden oldal és Zsuzsa újra köttette a régi Ady, Arany János köteteket, így gyarapodott római otthonukban a magyar nyelvű könyvtár. Rendszeresen beszámoltak egymásnak olvasmány, mozi és színházi élményeikről is. Óriási dolog volt, mikor végre Budapesten is megnézhették a szülők Vittorio De Sica filmjeit, és látták Triznya Mátyás nevét a Csoda Milánóban stáblistáján. Sok újságcikket, híradást küldött el Szőnyiné Zsuzsának, melyekben olaszországi kulturális eseményekről tudósítanak sajátos „szocialista" nézőpontból,