Boros Judit szerk.: Barbizon francia és magyar ecsettel. Az európai tájfestészet mesterei (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 5. Szentendre, 2007.)
Claus Pese: Művésztelepek Európában: vázlatos áttekintés
mely láttukra elfog, korántsem határtalan. Hasonló a helyzet az említett tájak korabeli és mai ismertségi fokának tekintetében. Dachau sem annyira művészei révén, mint inkább egyéb sajnálatos okokból kifolyólag vált ismertté. Worpswede a többi helységhez képest gyorsan megtalálható a térképen, és a brémai főpályaudvarról menetrendszerinti buszjárattal könnyen elérhető. Azonban ki tudja, hol fekszik Grötzingen, Willingshausen, Kecskemét vagy Szentendre? / Nem különb a fenti tájakon keletkezett művészet helyzete sem. Kérdés, hogy a menekülés művészetének esztétikai eredménye, mely a világtól való elvonulás légüres terében jön létre, miközben a városokban gyárkémények ontják a füstöt, légkalapácsok karja lendül, bevezetik az áramot, a telefont, és automobilok közlekednek, nem válik-e szükségszerűen maradivá, ahelyett, hogy a progresszivitást képviselné? Miképpen értelmezzük hát Rainer Maria Rilke sorait, aki - miután (először 1898-ban) felkereste Heinrich Vogelert és 1901-ben Worpswedeben házasságot kötött Clara Westhoff szobrásznővel - 1903-ban, „Worpswede" című írásában az alábbiakat vetette papírra: „mert mi a síkság és az égbolt jegyében élünk. Minket a róna érzése nőttet. A rónát értjük is, és valami példaszerű is van benne, a számunkra; itt minden jelentős nekünk: a láthatár, e nagy kör, s az ég előterében az a pár egyszerű és fontos dolog, úgy, ahogy ott áll." Mintha egy évszázadot haladtunk volna vissza az időben és a romantikus Philipp Ottó Runge 1802-ben írt szavait hallanánk: „Minden a táj felé törekszik, valami határozottat keres ebben a határozatlanságban." A „síkság environs très agréables, ces spectacles ne suscitaient qu'un enthousiasme limité. Il en va de même pour leur notoriété, que ce soit à l'époque ou aujourd'hui. Dachau est devenue tristement célèbre pour d'autres raisons que ses artistes. On peut certes rapidement retrouver Worpswede sur une carte et l'atteindre sans peine en car depuis la gare de Brème. Mais qui sait où se situent les villes de Götzingen, Willingshausen, Kecskemét ou encore Szentendre ? / N'en va-t-il pas de même pour l'art issu de ces colonies ? Une création artistique qui est le résultat d'une fuite, née dans un vase clos hors du monde, alors que dans les villes envahies par la fumée des cheminées d'usines, travaillaient les marteaux à vapeur, apparaissaient l'électricité, l'automobile et le téléphone, n'est-elle pas forcément rétrospective au lieu de progressive ? Comment faut-il interpréter les pensées de Rainer Maria Rilke, qui rendit visite à Heinrich Vogeler pour la première fois en 1898 et épousa la sculpteuse Clara Westhoff en 1901, exprimées en 1903 dans sa « monographie Worpswede » : « Nous vivons sous le signe de la plaine et du ciel. Ce sont deux mots mais ils expriment à vrai dire une seule expérience ; celle de la plaine. La plaine, c'est un sentiment qui nous fait grandir. Nous comprenons la plaine et elle devient pour nous une sorte de modèle, et tout devient significatif: le grand cercle de l'horizon et les quelques choses simples et importantes sous le ciel. » En lisant ces lignes, on a l'impression de revenir un siècle en arrière et d'entendre le romantique Philipp Otto Runge, qui constatait en 1802 : « tous sont attirés par le paysage, à la recherche de quelque chose de déterminé dans cette indétermination. » map, and can be reached by bus from the main station in Bremen. But how many people know the way to Grötzingen or Willingshausen, Kecskemét or Szentendre?/ And if we are honest, doesn't the same apply to the art which developed there? Isn't it almost inevitable that an art which was the aesthetic expression of an escapist urge - which developed in an isolated rural vacuum, while smoke belched from urban factory chimneys, as steam hammers pounded relentlessly, as electricity, telephones and the automobile came into being - would appear in retrospect as something other than progressive? What does it mean when the German poet Rainer Maria Rilke, who visited Heinrich Vogeler for the first time in 1898, and married the sculptress Clara Westhoff in Worpswede in 1901, proclaims the following in his monograph on Worpswede in 1903: 'We live under the sign of the plain and the sky. Those are two words, but both, in fact, describe a single experience: the plain. The plain is the feeling by which we grow. We understand it, and it is somehow exemplary for us; everything about it is significant for us: the great circle of the horizon, and the few things that stand out, simple and important, against the sky.' We could almost think that we had been carried back a century, and were hearing the words of the Romantic painter Philipp Otto Runge, who wrote one hundred years earlier, in 1802, that 'everything tends toward landscape, looking for something certain in this uncertainty'./ They lived 'under the sign of the plain and the sky', as Rilke wrote, and not under the sign of technology and transportation. But - to mention but a Barbizon francia és magyar ecsettel Barbizon - sous le pinceau des Français et des Hongrois J Barbizon through French and Hungarian eyes
