Schenk Lea szerk.: Szemtől szemben. XX. századi önarcképek, művészportrék és kettős arcképek a Szentendréhez kötődő festészetben. (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 4. Szentendre, 2005.)

Verba Andrea: Stúdium vagy Ars poetica? – A festő és modell tematikai változásai Szentendréről nézve

átalakul. Az Álarcos önarckép egyéníti a maszkot, ugyanakkor elrejti a személyt. E furcsa kettősségben az arc „üres tekintete" a túlvilágra tekintő, a transzcendenssel kapcsolatotban lévő, az élők számára csak spirituális úton megközelíthető halotti maszkot is megjeleníti. Az 1930-as évek második felében Vajda művein a maszk önálló életre kel, egyre inkább uralja a képteret, a lélek belső tájait tárja fel (Maszk belső tájjal, 1938, Maszktáj létramotivummal 1939). Festő és modell viszonyáról alkotott elképzeléseinket spirituális ihletettséggel írják át azok az önportrék is, amelyek a halállal való találkozás elővételezéseképpen a maszk nélküli arc, mint Paizs Goebel Tágra nyílt szemű önarcképe (1943, kat. sz. 55.), vagy az arc nélküli maszk, mint Ámos Önarckép ravatalon (1943, kat. sz. 68.) című kompozíciója, az el-, illetve az átváltozás idejét, a személyes és transzcendens idő határterületein járó lélek pillanatait írják körül. A második világháború utáni időszakból a festő és modell témakörét újrafogalmazó művek közül a kiállítás jelzésszerűen, csak egyetlen monumentális, a hagyományos képtípust modern szellemben átíró alkotást mutatott be. Kondor Béla Szobrásza (1960-70, kat. sz. 52.) önfeledten merül el a hatalmas, szárnyait kiterjesztő szoborral való magányos küzdelemben. A szobrával csaknem eggyé váló szobrászt a közte és műve között létrejövő kettős kötés uralja, miközben modellje, múzsája szoborszerű magányra kárhoztatik. Kondor festménye a jól ismert, mégis örökkön visszatérő triádban: a művész, a mű és a modell együttes ábrázolásával az alkotás folyamatának alapvető kapcsolati mintáit érzékeny, lélektani plaszticitással jeleníti meg. A mű befejezetlensége önmagában is szimbolikus. A befejezhetetlen, tökéletesnek megálmodott mű az alkotás és a vágy heroikus torzójaként emberi világunk határaira kérdez rá. 33