Schenk Lea szerk.: Szemtől szemben. XX. századi önarcképek, művészportrék és kettős arcképek a Szentendréhez kötődő festészetben. (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 4. Szentendre, 2005.)

Verba Andrea: Stúdium vagy Ars poetica? – A festő és modell tematikai változásai Szentendréről nézve

melankolikus távolságtartással utal a kultúrateremtés szakadatlan folytonosságára, miközben az örök barátság ideálképét a múlandóság világával ütközteti. A nagybányai festői hagyomány jelenlétét a húszas években induló új nemzedék számára közvetlenül elsősorban a képzőművészeti főiskolán tanító Réti István testesítette meg. A korszakban meghatározó jelentőségű neoklasszicizmus irányzatának legtöbb képviselője éppúgy, mint az évtized második felében megalakuló Szentendrei Festők Társaságának minden alapító tagja Réti osztályának növendéke volt. Az első világháború után pályára lépő fiatal művészek egy része számára a nagybányai tradícióhoz és a klasszikus, főképp reneszánsz és manierista előképek tanúságához való kötődés jelentette a megújulás lehetőségét. Paizs Goebel Jenőt a húszas évek első felében pályatársaihoz hasonlóan a tájkép mellett elsősorban az aktkompozíció, és ennek mitológiai tárgyú megoldásai: Vénusz, Léda, Danaé alakja foglalkoztatta.

3 A kiállításon szereplő művészek közül Jeges Ernő és Deli Antal szintén biblikus és/vagy mitológiai tárgyú kompozícióival tűnik ki ebben az időszakban.

4 Pályájuk első szakaszában mindhárman ahhoz a festői vonulathoz kapcsolódnak, melynek - ahogy Kállai Ernő Új Magyar Piktúra 1900-1925 с könyvében kiemelte -, „kiindulópontjává, valósággal hallgatólag elismert mesterévé" Szőnyi István vált.

5 A neoklasszicizmusnak nevezett irányzat magját Szőnyi mellett Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Korb Erzsébet alkotják a húszas években. „A stílust elsősorban a testek plasztikus tömegét hangsúlyozó fény-árnyék kontrasztra épülő kompzíciók jellemzik. A képeken túlnyomórészt monumentális, elsősorban tájba helyezett aktok ill. heroikus hangvételű portrék, önarcképek jelennek meg."

6 Az irányzat aktkompozícióval ötvözött művészönarcképeiből a közelmúltban Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928 címmel a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett kiállítás adott reprezentatív válogatást.

7 A mezítelen modell, illetve a sötét, zárt ruházatban megjelenő művész alakját bemutató, reneszánsz mintát követő, klasszikus kompozíciótípus két jellegzetes példája Paizs Goebel Fesfő és modell (1923, kat. sz. 8.),

8 nagy valószínűséggel az 1924-es nagy Műcsarnokbeli kiállításon Vénusz címmel szereplő festménnyel azonosítható műve,

9 és Jeges Ernő viharos táj előtt megjelenő, küldetéstudatot sugárzó Önarckép vörös kalappal (1922, kat. sz. 46.) című önportréja. Mindkét alkotás a küzdelmekkel teli művészsorsot hivatásként vállaló, a látnoki szerepet büszke alázattal megélő fiatal művészgeneráció reményteli ambícióit tükrözi. A művész képmása mindkét esetben a festő saját szerepéről alkotott, belső ideálképet jeleníti meg. Az önarckép megformálásán túl Jegesnél a kompozíció táji háttere, Paizs Goebelnél elsősorban a művész modellhez fűződő kapcsolata segít értelmezni a művészi szerepvállalás alapvető kérdéseit. Az 1922-ben a bicskei művésztelep alapítótagjaként kiállító, majd ugyanez év decemberében Danaé című festménye

10 elismeréseképpen Nemes Marcell ösztöndíjjal Párizsba utazó Jeges Ernő ígéretes pályakezdést mondhatott magáénak. Egy évvel később az aktfigurák műtermi és természetbeni megjelenítését egyaránt célul tűző, nagybányai hagyományokon iskolázott, neoklasszicizáló vonulatba illeszthető alkotások között Goebel fent említett, első nagyméretű aktkompozíciója is méltán vívta ki a kortársak elismerését.

11 Paizs Goebel Jenőt kortársaihoz hasonlóan a húszas évek elejétől mélyen érinti Szőnyi festői látásmódja. Míg Deli 1920ban készült festő és modell kettősét megörökítő tusfestményét keresetlen egyszerűséggel, mégis sokatmondóan Szőnyi fest az Akadémián címmel szignálja,

12 addig Paizs Goebel 1924ben Barbizonból írott levelében így fogalmazza meg ugyanezt: „Pesten Szőnyi vezet..."

13 Paizs Goebel Festő és modell (kat. sz. 8.) cimü kompozícióját az elrejtőzés és a feltárulkozás, a tartózkodás és az odaadás ambivalenciája hatja át. Az előtér borvörös drapériáján elnyúló és a háttérben álló, fának támaszkodó női akt figurája Vénusz kettős, földi és égi természetének

14 megfelelően két, önmagában teljes, egymástól határozottan elkülönülő világot tár elénk. A tényszerű anatómiai ábrázolás mellett az előtér aktfiguráját az „itt és most" érzéki jelenléte, 3 Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő (1896-1944), PMMI, Szentendre, 1996., 6-7., 28., 16-17. jegyz. "Jeges Ernőt egészen a húszas évek végéig foglalkoztatják ezek a mitológiai témák, Id.: Venus;Danaé;Zsuzsanna a fürdőben;Betsabé; lo;Európa elrablása, 1923-24; Putifárné, 1929; Perseus ésAndroméda, 1929. Ld.: Bodonyi Emőke: Jeges Ernő, PMMI, Szentendre, (é. п.), 4. Deli Antal kompozícióiról Id.: Verba Andrea: Deli Antal In: Rajzok az 1920-as évekből. Deli Antal, Korda Vince, Szőnyi István grafikái a Szőnyi Múzeumban., Zebegény, 2001., 5. 5 Az "expresszív naturalizmus" néven összefoglalt irányzat kapcsán Kállai Ernő Aba-Novák Vilmos és Goebel Jenő mellett Szőnyi követői közt említi Jándi Dávidot, Korda Vincét és Deli Antalt. Ld.: Kállai Ernő, Új Magyar Piktúra 1900-1925 (Amicus К. 1926.) Gondolat, Bp., 1990., 94. A korabeli kritikusok közül Lázár Béla Jeges Ernőt, mint a „követők" legtehetségesebb tagját emeli ki. Ld.: Bodonyi Emőke, i.m. 4. 6 Zwickl András: Neoklasszicizmus a húszas évek magyar festészetében, Ars Hungarica, 1993./2.,203. 7

Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928. Kiállítása Magyar Nemzeti Galériában 2001. szeptember 27. - 2002.január 27. kat. szerk.:Zwickl András, MNG, Bp, 2001. 8 A festmény 1922-ben készült tusrajz vázlatán [Festő és modell, 1922, p., tus, 150x238 mm. J.j.l.: Goebel Jenő 922, MNG) az elő-, közép- és háttér csaknem didaktikus módon szétválasztott terrénumait képviselve tűnik fel a kompozíció három meghatározó figurája. A festményen Goebel a figurák korábban vázlatosan körülírt testtartását apró elmozdulások mentén nyomon követhető, kifejező gesztusokkal teszi árnyaltabbá, ezzel pontosítva a három alak önmagához, egymáshoz, az adott térhez való viszonyát. 9 Paizs Goebel Jenő: Vénusz. Műcsarnok, Tavaszi tárlat, 1924., kat., 18. Ld. még: Zwickl András: Fürdés után - Aktok. In: Árkádia tájain, i. m. 131. 10 Jeges Ernő: Danaé, 1922, Bodonyi Emőke, i.m. 4. 11 Haulisch Lenke: Paizs Goebel Jenő, Corvina K., Bp., 1968., 9. 12 Deli Antal: Szönyi fest az Akadémián, 1920, papír, tus, 435x300 mm, J. b. I.: Deli, J, j. I.: Szönyi fest az Akadémián, 1920, SzFM Ltsz.: 60.88.1 "Verba Andrea, 1996. i.m. 7. "Vénusz kettős természetéről ld. bővebben: Werner Hofmann: Venus ég és föld között, in: A modell. Női akta 19. századi magyar művészetben. Kiállítása Magyar Nemzeti Galériában, 2004. október 14. - 2005. február 6., kat. szerk.: Imre Györgyi, MNG, Bp., 2004., 63-73. 28