Schenk Lea szerk.: Szemtől szemben. XX. századi önarcképek, művészportrék és kettős arcképek a Szentendréhez kötődő festészetben. (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 4. Szentendre, 2005.)

Schenk Lea: „Kép a képben” – XX. századi önarcképek és kettős portrék a Szentendréhez kötődő festészetben

elhivatottan néz szembe a világgal és nézőjével, és jelenlevő alkotásai festői hivatásának attribútumaiként értékelhetőek. A „kép a képben" motívumként vagy motívummal megjelenő önarckép két legfontosabb és leggyakoribb típusa a Szentendréhez kötődő művészek körében a sokarcú és sokszínű művészi személyiség kétféle - egymással ellentétes - szerepének kifejezésére ad lehetőséget. A „tárgyközpontú fragmentális önarckép" típusában a művész alárendelődik az elidegenedett valóságnak, az „énközpontú reprezentációs önportré" szerepében viszont művészi elhivatottságának tudatában túlemelkedik rajta. Ez utóbbi esetben műveit, - mint saját maga által teremtett szuverén világot - állítja szembe a környező világgal akkor is, ha „töredék-önarcképei" alapján tudatában van annak, hogy ez a valóság már nem is tart igényt arra, hogy művészként öntörvényű világot teremtsen. A saját teremtett képvilágát felmutató művész útján kívül a fragmentális valóságból más utak is vezetnek kifelé, és ezekre az utakra a Szentendréhez kötődő művészek közül Vajda Lajos és Ámos Imre talált rá: Vajda totalitásmodellje az egyik, és Ámos Imre misztikus színezetű belső útja a másik lehetőség. Vajda a fragmentálissá és elidegenedetté vált világban a valóság totális szemléletén alapuló teljes világképet akarja visszapörölni. 1937-ben keletkezett Rajzmontázs önarcképpel című művében,

114 - egy üres képkereten belül és kívül is lévőén - a térbeli összefüggéseiből kiragadott mikro- és makrotéri tárgyakat komponál egymásba: egy falusi kistemplomnak, egy barokk templom toronysisakjának, egy tányéros csendéletnek valamint kis házaknak és különböző típusú ablakszemeknek - lebegtetett motívumait szövi össze egymást átható módon a semleges térben lebegő önarcképével. A határtalan tér egyszerre absztrakt és kozmikus dimenzióként, valamint transzcendens mindenségként van jelen e képen. A motívumok egymást átható, áttetsző létezésében a világmindenség egységélményén alapuló felismerésként a „minden mindennel összefügg" titka tárul fel, amely a környező mikro- és makrokozmikus világgal való csodálatos kapcsolatként élhető meg. A formák szimultán szintézise hasonlóan nyilvánul meg, mint a művész Barátok (1937, kat. sz. 34.) és Kettős arckép (1937, kat. sz. 35.) című barátságképein

115 megjelenő egymást átható arcok ábrázolásán. E képeken a művész önarcképe és művésztársának portréja a keleti filozófia „tat tuam asi", azaz „Te én vagyok" felismerésével megvilágítható értelemben egymásba szövődő társszereplőként jelenik meg, egymásba táguló mikroés makrotéri dimenzióban. Ámos Imre Emlékek™ című alkotásán a művész transzparens önarcképe szintén földi és égi relációban egyszerre létező, végtelenné táguló térben lebeg. A földi színteret egy madártávlatból látható templomtorony jelzi a kép bal alsó sarkában, míg a kozmikussá táguló égi szférát a kép átellenes felső sarkában egy olyan holdsarló jelképezi, amivel a művész profilban ábrázolt lebegő önképmása érintkezik. A földi táj felett - a képmező előterében megjelenő asztalon egy torzószerű, különös, kétarcú buszt látható „szobor a képben" motívumként. A buszt mögött egy áttetsző üveglapnak tűnő tárgy lebeg, és e mögött egy madár tűnik fel. A kétarcú buszt „férfi és női arcot egyesítő ún. Janusbifrons ábrázolásként"

117 jelenik meg e képen. A buszt női fele olyan aktszobor része, amelyen a vállak és mellek alatti alsó rész töredékes. Az ellentétes irányba néző arcok közül az üveglap felé fordulva egy férfi profiljának kis részlete bontakozik ki, a másik oldalon pedig a művész lebegő önarcképe felé fordulva egy hosszú hajú női félprofilt látunk. A talányos kettős portréban az egymásnak hátat fordító, egymással mégis elválaszathatatlan kötésben lévő női-férfi páros, egy kapcsolat emléke ugyanúgy lehet, mint a nő és a férfi örök párbeszéde. A kétarcúságában nőként és férfiként is megjelenő buszt ugyanakkor - a személyiség mélyebb rétegeihez közelítő módon - a személyiség anima és animus dimenzióit is érzékeltetni tudja, ugyanúgy, mint a kétnemű androgün létezést, azaz a nő és férfi olyan egységét, amiben az ősi differenciálatlan teljesség nyilvánul meg. Az Emlékek című kompozíción a kétarcú buszt mögött lebegő üveglapszerű tárgy üres képkeretnek is tekinthető. A művész Látomás című képén

118 szintén van egy térben lebegő, és téglalap alakú áttetsző forma, amelyet üres képkeretnek vagy átlátszó vakrámás képnek is tekinthetünk. Ez az „eszmei kép" olyan helyzetben jelenik meg az ecsetét kezében tartó festő előtt, mintha festőállványon állna, az állvány azonban hiányzik alóla. Akár áttetsző képnek, akár üres képkeretnek tekintjük ezt az „eszmei képet", ez a jelképes tárgy az alkotó pózban látható festő előtt az alkotás szimbolikus attribútuma. Az ecsetet és kulcsot kezében tartó festőt viharos égbolt alatti kopár táj veszi körül. Az alkotó művész előtti „eszmei kép", ami a térábrázolási metodika szempontjából megfelelhetne Alberti nyitott ablakának ugyanúgy, mind Leonardo áttetsző üveglapjának, itt mégsem tekinthető a látógúla síkmetszetének.

119 Ez a transzparens eszmei képfelület nem a perspektivikus térszerkesztés képsíkja, hanem olyan „érzékelőablak", amelyen keresztül a művész egyrészt a megnyilvánult világra, másrészt egy természetfölötti jelenés csodájára tekinthet. A képkereten túl - avagy a képkeretben - látható sugárnyalábok világító centruma összeköttetésben van a táj és egy óriási kozmikus kéz felett lebegő gömbszerű objektummal, aminek belsejéből fény árad ki és jut 1,4 Ld.: 111. jegyzet 115 Vajda Lajos: Barátok, 1937, p„ szén, 620x460 mm, J.

п.,, mgt., közölve: Mándy Stefánia: Vajda Lajos, Bp., 1983,184. kép; Kettősarckép, 1937, p. színes kréta, 609x400 mm, J.n., SzFM Ltsz.: 83.46, közölve: Mándy Stefánia, 1983, i.m., 185. kép 1.6 Ámos Imre: Emlékek, 1942, p., tus, 306x278 mm, mgt., közölve: Petényi Katalin: Ámos Imre, Bp., 1982,164.kép 1.7 Szimbólumtár, Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából, szerk.: Pál József és Újvári Edit, Bp., 1997, 222. "

8

Ámos Imre: Látomás, 1944, p. temp., 280x280 mm, SzFM Ltsz.: 84.497, közölve: Ámos Imre grafikái, 1939-1944. Kiállítása Holokauszt 60. evfodulója alkalmából, Anna margit - Ámos Imre Múzeum, Szentedre, 2004. okt. 28. - 2005. máre., 13. kat.bev.: Kőbányai János, Verba Andrea, 19. kép ra

Jean-Claude Lebensztejn, 2001, i.m., 181. 24