Haider Edit: Pipagyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 3. Szentendre, 2005.)

A BLASKOVICH CSALÁD ÉS LEGENDÁS PIPAGYUTTEMÉNYE Blaskovich György a jogi diploma megszerzése után nem közhivatalt keresett és nem is gazdálkodni kezdett, hanem több mint tíz esztendőt szolgált a Császári és Királyi Közös Hadseregben, s újabb négyet a Magyar Királyi Honvédségnél. Saját kérésére 1912 decemberében szerelték le. Ekkor már nem is Tiszaújhelyre, hanem a sokkal távolabb vásárolt kúriába, a Pest megyei Tápiószelére tért haza. Az apja által Nagybányán kialakított humanista társasági kör adta a példát ő és testvére számára, hogy Tápiószelén budapesti régészekből, történészekből, művészekből és környékbeli földbirtokosokból olyan baráti társaságot hozzanak létre, akik a régészeti kutatómunkában, múzeumalapítói tevékenységükben is segítségükre voltak. Kettejük nevéhez fűzó'dik például Magyarország legnagyobb szkíta kori temetőjének feltárása. Tápiószelére a Blaskovich fivérek nemcsak a két nemzedéken át gyarapított műgyűjteményt, hanem a múlt emlékei és a jelen művészeti értékei iránti tiszteletet is magukkal hozták. A nagybányai gyökerek a Blaskovich-gyűjtemény kiteljesedésében, majd a tápiószelei múzeum megalakításában bontakoztak ki, amely ma egyedülálló tükre a XIX. századi magyar köznemesi világ tárgyi emlékanyagának. A Blaskovich testvérek életmódja és életfelfogása bizonyította: úrnak lenni nem pénz és jólét kérdése, hanem emberi tartásé és erkölcsé. Kicsi, nem hivalkodó kúriában éltek. Műtárgygyűjtésük nem kincsgyűjtés volt, hanem a múlt tárgyi emlékeken keresztül történő megismerése, megismertetése és megőrzése. A Blaskovich testvérek életművének értékét helyesen jelzik barátjuk, László Gyula régészprofesszor szavai: „A gyűjtemény méltón viseli a »Nemesi kúria a XIX. században - Blaskovichgyűjtemény « címet, mert a maga nemében páratlan gazdagságban őrzi a reformkori magyar nemesség legszebb hagyományait. Megmutatja, hogy kiváló egyéniségeiben, nem a szegre akasztott kard talmi dicsőségében éltek, hanem a haza és a nép gazdagítása volt a céljuk. " A kúriából lett múzeumba lépve különös, barátságos érzés érinti meg a látogatót: az otthonosság. A fogadó, a nappali, a szalon és a dolgozószoba alapján egy társadalmi réteg sokoldalú érdeklődéséről, a „mindent gyűjtő" család több nemzedéken keresztül felhalmozott kincseiről alkothatunk képet. Itt minden tárgy a családtagokhoz kötődik és ahol lehetséges volt, ott a lakrészek eredeti berendezését őrizték meg. Végigjárva a termeket felfigyelhetünk az évszázados, jó ízléssel összeválogatott bútorokra, festményekre, csillárokra, a vitrinekben elhelyezett ezüst- és porcelántárgyakra, fegyverekre, régészeti tárgyakra, trófeákra, könyvtárra és a nappali szobában elhelyezett pipatóriumra. A Blaskovich-kúriában ugyanis a pipák is régi, megszokott helyükön, a pipatóriumon állnak és egy letűnt, kényelmesen pipázgató világ emlékét idézik. Nincsenek pontos adataink arról, hogy a Blaskovich családban ki kezdte a pipák gyűjtését. Több, a családi hagyomány szerint Rákóczi személyéhez kapcsolható pipa is megtalálható a gyűjteményben. Ilyen az a már említett Esterházy-címeres EF monogramú tajtékpipa (67. 228.), amelyet II. Rákóczi Ferenc használati pipájának tartottak. Ezt a szájhagyomány szerint Grassalkovich Judit, a nemességet szerző Blaskovich Sámuel felesége örökítette a családra, majd Blaskovich József (1708-1754), Hont megye alispánja egy bikával és hat tehénnel váltotta meg testvérétől. A pipák történetét kutató múzeumalapító Blaskovich János szerint Rákóczi fejedelem a pipát hűséges tábornokától és bujdosótársától, a császárpárti Esterházy Ferenc Antal nevű fiától kapta. A gyűjteményben ugyancsak Rákóczi Ferencnek tulajdonították azt a ion oszlopot utánzó tajtékpipát (67. 257.), amelynek ezüstkupakján tajtékból faragott oroszlánon nyargaló Ámor-figura látható. A hagyomány szerint ezt a pipát a fejedelem felesége családjától kapta azzal a gondolattal, hogy a szerelem a vad oroszlánt is meg tudja fékezni, vagyis a „vadmagyar" Rákóczit szép nejének szerelme meg fogja szelídíteni. Ezüstözésében jelzés nincs, stílusa szerint a XIX. század első felében készülhetett, így az nem lehetett az 1735-ben elhunyt fejedelemé. Hogy honnan maradt fenn ez a legenda, erre írásos nyomok nem utalnak. A pipagyűjtemény további legendás darabja a fejedelemmel bujdosó kuruc ezredes, Máriássy Ádám pipája. A pipát a családi emlékezet szerint Nagy Péter cár faragta és ajándékozta tábornokának. Máriássy 1711-ben Lengyelországban találkozott a cárral, s rövidesen csatlakozott seregéhez. Mikor a cár katonái Prut mellett az ötszörte nagyobb török-tatár sereg gyűrűjébe kerültek, Katalin