Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)

Verba Andrea: Csoportkép Szentendrével (Változó nézőpontok – állandó értékek a szentendrei művészet megítélésében) 1947–1972

háztetők című grafikája, Arató János: Szentendre, Fónyi Géza: Csendélet, Kmetty János: Önarckép, Balogh László: Alkony, llosvai Varga István: Csendélet, Szántó Piroska: Déli nap, Deim Pál: Szentendre című képe volt látható. Ugyanebben az esztendőben azonban Haulisch Lenke a székesfehérvári István Király Múzeumban is megrendezte a Szentendrei festészet című kiállítást.

74 Az 1963-as kiállítás anyagából válogatott, szűkebb keresztmetszetű, attól némiképp eltérő hangsúlyokat adó tárlat lényegében már a következő esztendőben a Művészettörténeti Értesítő és a Művészet hasábjain zajló

75

, a szentendreiség fogalmát tisztázni óhajtó vita kiindulópontjaként is értékelhető. „A legutóbbi években fordult a kutatás a magyar festészet legfiatalabb számottevő 82 csoportosulása: Szentendre felé." - írta Haulisch a bevezetőben. Egyelőre azonban nyitott kérdés maradt, mennyiben beszélhetünk csoportosulásról, és hogy a kiállításon megjelenő sokféle hang hogyan és mennyiben közvetítette a szentendrei hangzásvilágot. 1965-ben a múzeumi hónap keretében, októberben rendezték meg a szentendrei festőművészek őszi tárlatát. „Immár évek óta művészeti esemény a szentendrei művészek hagyományos tárlata. Hitele, művészeti rangja van. A szentendrei művészek munkássága a modern magyar képzőművészet egyik legfontosabb összetevőjévé vált. A harmincas években ők öntöttek friss vért a magyar képzőművészet vérkeringésébe. Az a forradalmi erő, a korral együtt lélegzés, amely a századelőn a Nyolcak és az aktivisták művészetében izzott, a két világháború közötti szakaszban elsősorban a szentendrei művészetben élt tovább, itt kristályosodott ki a magyar avantgárdé művészet két legfontosabb ága: a magyar konstruktivizmus és a magyar szürrealizmus." - foglalta össze Németh Lajos a katalógus előszavában egyúttal az utóbbi bő évtized művészettörténeti értékorientációjának változásait is, majd röviddel ezután így folytatta: „A szentendreiek mindig érzékenyen élték korukat, magukba szívták az újuló kor új problémáit, - ám mindig hűen sáfárkodtak azzal a tradícióval, amelyet a legjobbjaik alakítottak ki. Épp ezért van a szentendrei művészetnek sajátos karaktere, közös szelleme. Pedig formailag igen nagy ívet fog át művészetük: a lírai posztimpresszionizmustól kezdve a szigorú konstruktív hangvételen át a lírai szürrealizmusig, az álom és a realitás birodalmát egybe mosó művészekig ugyancsak széles a skála. Sokszor ellentétesek ezek az irányok, gyakran nem is értik meg egymást képviselőik. Mégis végső fokon együvé tartoznak, összeköti őket az a közös élmény, amely Szentendréből, a történelmi múlt sokrétegűségének e csodás ötvözetéből fakad."

75 A katalógus címlapján Barcsay Jenő Női fej című képe, belső reprodukcióként Miháltz, llosvai Varga, Módok, Remsey, Bánovszky, Gráber, Szamosi Soós egy-egy alkotása szerepelt. Nem véletlenül, hiszen közülük többen meglett korú, jubiláló művészek: Szamosi Soós nyolcvanadik, Gráber, Bánovszky és llosvai Varga hetvenedik, Barcsay és Onódi hatvanötödik születésnapját ünnepelte ebben az évben. Kiállítók még a fentieken kívül: Arató, Balogh, Beck, Czóbel, Deim, Döbröczöni, Fónyi, Gallasz, Gálffy, Göllner, Hegyi, Kántor, Kmetty, Korniss, Kósza Sípos, Kucs, Pirk, Szánthó, Szántó, Szösz, Szuly. Összesen 30 művész. Perneczky Géza Magyar Nemzetben megjelenő elemző írása egyben a kiállítás belső struktúrájáról is képet ad: „A múzeumban rendezett kiállítás törzsanyagát a művésztelep lakói nyújtják, ők a biztos alap, a mag, a város köré csoportosuló képzőművészek számára. Göllner Miklós, Kántor Andor, Miháltz Pál, Onódi Béla és Remsey Iván képei közös nyelvet beszélnek; a tájfestés konstruktivista stílusát folytatják, szilárd szerkezetű és posztimpresszionista színek sárgás-vöröses tónusaival átitatott festészetet."

77 Ezután bekezdésenként külön hangsúlyt kap Kmetty, Barcsay - bár ő csak egyetlen, kis méretű, mégis monumentalitást sugárzó, emblematikus fej-kompozíciójával szerepelt, aztán Czóbel, Korniss és Szántó Piroska, Fónyi, majd a fiatalok közül Deim és Kósza-Sípos. Érdekes, hogy a katalógusban nem szereplő Korniss-tanítvány, Tóth Endre is kiállított, valamint hogy Perneczky Balogh Lászlót azok közt említi, „akik Fónyi szintéziséhez hasonló utat járnak."

78 Az 1966-os esztendő közös bemutatkozását, a IX. szentendrei Kulturális Napok keretében megrendezett Szentendrei festőművészek nyári tárlatát dr. Mezősi Károly, a Pest Megyei Múzeumok igazgatója azzal nyitotta meg, hogy „Feltétlenül helytálló volt a Ferenczy Károly Múzeumban eddig rendezett kiállításokkal kapcsolatban az az észrevétel és bejelentett igény, hogy a jelenleg rendelkezésre álló három kiállítási helyiségben és egy folyosón nem lehet a szentendrei festészetet a maga jelentőségében feltáró, reprezentáló kiállításban bemutatni." Beszédében hangsúlyozta, hogy az akkor kezdődő III. ötéves terv múzeumi fejlesztési programjának célja, hogy „a felépítendő új szárnyban elsősorban a szentendrei festészet állandó kiállítása kerüljön bemutatásra".

73 Az időközben a Művészet folyóirat hasábjain lezajlott a szentendrei művészet fogalmának mibenlétét tisztázni óhajtó polémia után a tizenöt éves fennállását ünneplő múzeum és a szentendrei művészek számára is egyértelmű eredményként volt elkönyvelhető a valóban ígéretes jövőt felvázoló megnyitóbeszéd. A kiállítás mellett megjelent a hagyományos formátumú katalógus, majd valamivel később Perneczky Géza az adott év tárlatát méltató cikke. A katalógus név nélkül közölt, történelmi távlatok íve mentén megrajzolt bevezetője és a cikk egyaránt bizakodva utalt a korszerűsítési tervekre. A katalógusban szereplő 27 kiállító között új nevek is feltűnnek, így például Bálint Endre két olyan friss munkájával szerepel, mint a szürrealisztikus hangvételű Mágikus éj Szentendrén (1966) Kat.sz.24

. és a Szentendrei temetőből című alkotások. Itt van Sebestyén Ferenc és Tóth Endre, de az előző évhez képest nincs jelen Gallasz Magda, Hegyi György, Remsey Iván, Szösz Jenő, Kucs Béla és Szamosi Soós Vilmos. Címlapon Miháltz: Szentendrei házak, belső reprodukcióként Göllner, Gálffy, Beck, Fónyi, Szántó egy-egy munkája mellett Deim ma már a múzeum gyűjteményébe tartozó Polc című alkotása szerepelt.

80 A hagyományos szentendrei tárlat művészettörténeti értékelésében valódi elmozdulást csak a következő, 1967-es