Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)
Verba Andrea: Csoportkép Szentendrével (Változó nézőpontok – állandó értékek a szentendrei művészet megítélésében) 1947–1972
helyezett állami szubvenció megszerzése mellett a társaság újjászervezése, s a művésztelepi munka újbóli beindítása volt a legsürgetőbb feladat. „... a Szentendrei Művésztelepen 10 érdemes művész működik szép eredménnyel. A szóban forgó ingatlan kiutalása a művésztelepen működő művészek megélhetését, s így művészi munkáját nagy mértékben megkönnyítené." 3 - olvasható egy a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium irattárában fennmaradt 1945. április 20-án kelt ügyiratban, amely többek közt a társaság telepre vonatkozó földigényét is tárgyalja. A kérvény az alapítókon 4 kívül a társaság tagjai közt említi Baresay Jenőt, Deli Antalt és Kántor Andort. A későbbiekben 1945-ben Apáti Abkarovits Béla 5 , majd 1946-ban Kmetty János, Schubert Ernő, Korniss Dezső, 76 Novotny Emil Róbert, Gadányi Jenő, Czóbel Béla, Diener Dénes Rudolf, Fónyi Géza, Göllner Miklós, Miháltz Pált tagfelvételéről tudunk. 6 Az új tagok többsége már korábban is több szállal kötődött Szentendréhez, beválasztásuk azonban jelentősen átformálta a festőtársaság karakterét. Ugyanakkor az is igaz, hogy „nem minden új tag tartott igényt a telepre való beköltözésre, közös munkára", hiszen többeknek kényelmesebb lehetőségei is adódtak. 7 A társaságnak 1946 nyarára 23 rendes- és 9 tiszteletbeli tagja volt. 8 Időközben a tagok a telep felújítására is konkrét lépéseket tettek. Az előbb munkaszolgálatosoknak lakásul, majd a honvédségnek raktárul, végül a szovjet katonáknak autójavító-műhelyként szolgáló, megrongálódott műtermekben és a telepen Gáborjáni Szabó Kálmán (ekkor még a Kultuszminisztérium előadójaként) már 1945. szeptember 6-án Deli, Baresay és Sverák festőművészekkel együtt helyszíni szemlét tartott, és a javításokra 80 000 pengő költséget állapított meg. 9 A háborús károk felmérését követően a társaság 1946. június 1-től az OTI-val kötött bérleti szerződést' 0 Bár a nyár folyamán egy budapesti őszi kiállítás lehetőségeit latolgatta a társaság, ehelyett a szentendrei polgármester felkérésére 1946. augusztus 25-27 között a város szervezésében megnyílt újjáépítési kiállítás keretében rendeztek képzőművészeti kiállítást a városháza tanácstermében. A telepieken kívül a kiállítás meghívott vendégei voltak: Beck Judit, Eppingerné Weiss Margit, Gálffy Lola 11 , Kaszab Judit, Módok Mária, Perlrott Csaba Vilmos. Amint Kántor írja, a kultuszminiszter Delitől, Kmettytől és llosvai Vargától vásárolt is. 12 1947-ben ismét új tagokkal bővült a társaság. így meghívták Domanovszky Endrét, Gáborjáni Szabó Kálmánt, Bán Bélát. Ugyanakkor még 1946-ban elfogadták Onódi, valamint Péchyné Rónay Kinga tiszteletbeli tag, majd 1947-ben Heintz, 1951-ben pedig Pándy rendes tag kizárását. Kántor Andor visszaemlékezése szerint az új tagok közül csak Apáti Abkarovits Béla, Bán Béla és Perlrott Csaba Vilmos dolgozott és lakott a telepen. 13 Azonban Perlrott Csaba Vilmost valójában csak 1951-ben vették fel a társaság tagjai közé. Ugyanakkor a telepi helyzet további differenciálódását jelezte, hogy egyrészről megfogalmazódott: idegen festő a telepetállandó munkahelyéül ne használhassa, másrészt a Képzőművészeti Főiskolán 1945-től anatómiát tanító Baresay javasolta, hogy főiskolai hallgatók tartózkodhassanak a telepen. 14 A város és a művészek kapcsolatát tekintve érdekes adalékokkal szolgál a korabeli sajtó. Egy 1947-ből származó cikkben ezt olvashatjuk: „A Duna-part platánjai és öreg gyümölcsfái között aszkéták módjára élnek a szentendrei festők. A nyári hónapokat töltik az OTI egykori rozoga nyaralójának épületeiben.... Tizennyolc éves a művésztelep, de lakói még mindig idegeneknek érzik magukat a városban. A kordbársony ruhás festőket megmosolyogják, sőt le is nézik. Szentendre nincs tudatában annak az értéknek, amit számára a művésztelep jelent. Féltő aggódással látják a művészek azt is, hogy a patinás házakat a renoválásoknál hamis mázzal vonják be. Senki sem kéri ki tanácsukat. És több gondoskodást várnának minden illetékes részéről..."' 5 Pedig az idézett cikk a hároméves terv ígéretes elképzeléseiről is beszámolt. Dezsőfi Ferenc dr., a város polgármestere a kultuszkormány támogatásával nagyívű, sport- és kulturális vonatkozású beruházásokra építő, lényegében a kulturális turizmus, az idegenforgalom fellendítését célzó programtervet vázolt fel. A helyi műemlékvédelembe azonban tevőlegesen majd csak 1954-től kapcsolódnak be a művészek. 16 Mindeközben 1947 nyarán a Színház című hetilap Vidám élet a szentendrei művésztelepen című képes riportjában a művésztelep zsongó életéről tudósított: „Még a messzi külföldről, Franciaországból és Hollandiából is eljött két fiatal művész, hogy a legjobb európai szinten álló magyar festőkkel együtt élvezzék a tündéri magyar nyár örömeit és remek vásznakon örökítsék meg élményeiket."' 7 Egyikük, az alig 25 esztendős Corneille 1947 áprilisa és szeptembere között a korábban említett Eppingerné Weiss Margit 18 műkedvelő festő és műgyűjtő meghívására vendégeskedett a romos Budapesten. 19 A COBRA művészcsoport tagjaként később világhírűvé vált művészt rövid magyarországi tartózkodása alatt pályáját meghatározó élmények érték. Itt találkozott Jacques Doucet francia festővel és Pán Imre költővel, utóbbinak budapesti könyvkereskedésében nemcsak Vajda Lajos rajzaival 20 , de Klee és Miró művészetével, sőt, az Európai Iskola művészcsoport tagjaival is megismerkedett. Visszaemlékezése szerint Vajda mellett Korniss Dezső, Anna Margit, Czóbel Béla és Egry József művészete szintén mély benyomást tettek rá. Egy ekkor kelt levelében rendkívüli élményként ír a Baresay műveivel való találkozásról: „A héten láttam BARCSAY műveit, aki szintén sokat dolgozott Párizsban, hihetetlenül jó munkái vannak, sötét színekkel, sok pirossal, feketével és fehérrel, egytől egyig nagyon fegyelmezett kompozíciók, legtöbbjük függőleges és vízszintes vonalakból felépítve... Egy hét múlva megyek SZENTENDRÉRE, ahol egy festőkolónia van. Barcsaynak is van ott műterme; vele kézzel-lábbal értjük meg egymást. Nekem is lesz egy szép szobám ott, és remélem, sokat tudok majd dolgozni." 2 ' A leírás alapján Baresay ekkori munkái közé tartozónak véljük a festő jelen kiállításon szereplő Csendélet (1945) (Kat. sz. 36.), valamint a vele rokon, itt most nem látható Gyár (1945) vagy a Függőlegesek, vízszintesek (1947)
