Pethő Németh Erika: Írók, költők Szentendrén (Szentendre, 1990)

NÉMETH LÁSZLÓ Nagybánya, 1901. április 18. —Budapest, 1975. március3. Századunk kiemelkedő prózaírójának szentendrei tartózkodására szeretettel és tisztelettel emlékeznek vissza pályatársai és egykori szállásadói. Farkas Ferenc özvegye, Györffy Anna emlékezetében úgy él a csendes, zárkózott író, amint Galilei című drámáját színpadi előadásra alakítja. Az ő kertjük végében álló nyári lakban (Kovács László utca 46.) töltött ugyanis 1953-ban néhány hónapot Németh László, — sőt 1-2 évig hivatalosan Németh László volt e kis ház tulajdonosa.

1 Németh Lászlót szentendrei tartózkodása alatt meglátogatták barátai, munkatársai. Sárközi Márta — a Galilei egyik bírálója — egy kőhegyi kirándulásra is magával vitte az írót. Szentendrén, Görgey Artúr visegrádi otthona közelében, Németh László előtanulmányokat folytatott Az áruló megírásához. Valószínűleg a készülő Görgey dráma foglalkoztatta leginkább Szentendrén, azért adta a városról szóló önéletrajzi írásának az Áruló címet. így emlékezik szentendrei tartózkodására ebben az írásban: „... a szentendrei kerti házba költözködtem ki remetének. A környezet nem volt kellemetlen. Nagy, kétezer öles park, gyümölcsös, konyhakert, magas kőfallal bekerítve. Fönn a dombon a ház, parasztházból kifejlesztett villa, amilyenről a harmincas évek végén álmodoztak, azon túl a két puli őrizte udvar, körül egy csomó facérrá vált melléképület, gazdálkodási tervek csődtömege, most lakás. De a parktól, amelynek mélyében az én házikóm volt, egy csukott ajtó választotta el, úgyhogy ha a sűrűmből előjöttem, csak a házbelieket vagy az eperágyat gondozó felesasszonyt láttam. A háziaszszony — Györffy István lánya — vonzó, szerény, jó ízlésű asszony, aki borzalmas fejfájásai szünetében gyermeklapoknak készített kedves illusztrációkat, amióta férje az állásából kicsöppent, ez lett a család fő bevétele. Az egyik szobában a férfi szülei laktak, hajdan gazdag erdélyi fatelep-tulajdonosok — a kert pedig a két parittyázó, mókusokra vadászó fiúgyerek dzsungele volt, akiknek azonban szigorúan meg volt tiltva, hogy az én házikóm közelébe hatoljanak. Oda nem is jött le — eleinte legalább — senki, csak a házigazda... s bár április utolsó napjaiban költözködtem ki, több mint egy hónapon át a fázás és fűtés lett a legnagyobb élményem s gondom. A kis házat július-augusztusi melegekre építették, s a másik két oldalról jó sűrű bozót vette körül, hogy a nap valahogy meg ne zavarja a hűvösen támadó gondolatokat. Az épület egyetlen szobából állt, előtte négy faoszlop tartotta az előreugró tornáctetőt, amely már maga is sok fényt elfogott, a többit a két apró, fatáblás ablak szűrte a nappal is homályos szobába. Ha reggel véletlenül a felkelő nap talált is egy sávnyi kiderengeni való helyet a felhők közt, messze ki kellett mennem a park diófája alá, ide-oda vive az asztalkámat, hogy a rigókat felverő írógépem a nap pászmájában maradhasson. Napközben rendesen a keskeny 86