Pethő Németh Erika: Írók, költők Szentendrén (Szentendre, 1990)

Ilyen baráti noszogatásra nem tehettem mást: kértem én is egy parcellát. Nem sok reménnyel. A politikával foglalkozók előtt nagyon gyanúsan hangzott a nevem - a valóságosnál is vadabb ellenzékinek állítottak be sorozatosan, narodnyiknak, nacionalistának —, s kezdő docens voltam az egyetemen; egy a száz közül. S csodák-csodája, vagy inkább a velem együttérzők, a Szeberényi Lehelek jóindulata: megkaptam a telket. Legtávolabb a műúttól; közvetlenül az erdő alatt [HoUó utca 21. L Csakhogy nem tudtam vele mit kezdeni. Az esedékes törlesztési részt kifizettem - inkább csak jelképes volt a vételár —, a feltételként szabott gyümölcsfa-telepítést egyik, éppen ekkor nálunk lakó unokaöcsém megcsinálta —, de az ugyancsak feltételként adott nyaralóépítésbe bele sem fogtam. Pénzem nem volt, s időm sem volt. Illetve az időmet — bár parasztfiú vagyok, s a legnehezebb munkától sem iszonyodom — nem kívántam nyaralóépítésre, s főként a vele járó adminisztratív jövés-menésre «pazarolni» . Még a kikerülhetetlenül szükséges telekkönyvi bekebelezést is elmulasztottam idejében kérni. Egyszer aztán barátaim — a Népszabadság vonatkozó cikkének olvastán — figyelmeztettek: mi már nem is igen vagyunk tulajdonosok. S igazában nem is voltunk. S most egy másik kedves barátunk jött segítségünkre. Egy ügyvéd. Visszaperelte nevünkre a telket; eljárt a szükséges dolgokban. Rágta a fülemet: tegyünk rá mi is egy kis házat. Egy cseh faházat. Neki is olyan van. Nehéz szerezni, igaz, de ő segít. Az jó volna, — mondtam bizonytalanul. De hát mi hónapról-hónapra élünk. Majd ő előlegez — ajánlotta nevetve. S már hozta a tervet, a faház elemeit, s a mestereket is. Persze, a fő tervező ő volt és a felesége, ők voltak a legjobb kivitelezők is, nagyon sok szombaton és vasárnap tavasztól őszig, majd két-három esztendőn keresztül. S azok a fóti magyarok, akikkel egybekötött a népi irodalom szeretete, s azok a szülőföldemről való emberek, akiket a mezőgazdaság nagy átszervezése idején vetett a sorsuk Pest környékére. A faházat egy Csallóközből Magyarországra áttelepített asztalosmester, az írót adó Czuczor család egyik leszármazottja állította össze, és díszítette fel míves erkélyekkel. Ő csinált egy nagy asztalt is, barátságból: legalább húsz ember telepedhet mellé koccintásra. S került íróasztal is, szekrény is, ágy is, s egy fatörzsből faragott, majd 3 méteres ülőalkalmatosság. Sütő András mondata van belevésve:«Őrizzétek meg orcátokat* Ezt is a fő-építő fóti jóbarátok, Csáder Dezsőék hozták. S ennek a gondolatnak a jegyében tartottuk a félig kész házban az elő-házszentelőt; az építő emberek dicséretére. Voltunk vagy negyvenen. Ott volt — többek között — tanárom és barátom, az irodalomtörténész Király István, az énekes Béres Ferenc és a színész Agárdi Gábor, Szeberényi Lehel, a Szentendre-gondolatot adó régi barát. Ott volt Dobos László Pozsonyból és Веке György Kolozsvárról. Fáth Lajos Svájcból, Tar Mihály Kanadából. Sütő András nem jöhetett, Fehér Ferenc — a vajdasági barát — beteg volt, Duba Gyula nem talált oda. Ott voltak 24