Pethő Németh Erika: Írók, költők Szentendrén (Szentendre, 1990)

BÁLINT ENDRE Budapest 1914. október27. -Budapest, 1986. május4. A Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze, számos szürrealista látomás vászonra komponálója, tudatosan vallotta magái írónak, — nemcsak a szépirodalom területére néhány kötettel odatévedt kirándulónak.

1 Fiatal korában a Népszava munkatársaként egyéni hangú, szépirodalmi igényű művészeti kritikákat, kiállítási ismertetőket írt, versekkel is próbálkozott.

2 Életének, művészi indulásának egyik meghatározó színtere Szentendre volt: ,,...e sorok írója is Szentendrének köszönheti örömeit és szomorúságait, tehát azt, hogy festő lett" — vallja.

3 Ahhoz a bohém, félig-meddig törvényen kívüli festőtársasághoz tartozott Szentendrén, amelyről Szántó Piroska is szemléletes képet fest a Bálám Szamarában. Bálint Endre is végiglakta Szentendre hónapos szobáit, — egy időben Borús Bindorfer Ferenc lakója volt a Római temető utca 19-ben, amit Szobám Bindorferéknél című képe is megörökít,

4 — míg végül Vajdáékkal, Szántó Piroskáékkal együtt rátaláltak a pismányi Haluskai-tanyára/ így emlékezik az 1930—40-es évek Szentendréjére: „Szentendre «idegenforgalma» akkoriban mi voltunk, legalábbis a helyi lakosok szemében. ... A mai Béke Étterem valamikor csak Huzsvik volt, viszont lehetett ott biliárdozni, és Szentendre egyetlen cukrászdájában, Pávainál 12 fillérért csodálatos krémest ehettünk, és a három márványasztal mellett elücsöröghettünk órák hoszszat. ... És a pópa is Huzsvik volt, és a kóló idején, minden augusztus 19-én borral kínálta a notabilitásokat, beleértve a festőket is. A negyvenes évek elején sokan érkeztek meg Szentendrére; ősszel és tavasszal vicinálison, nyáron a hajóval. ... A délutáni és a vasárnap délelőtti hajóra voltunk valamiképp érzékenyek. Ilyenkor álldogáltunk a «stég» hajóhídja előtt, csodákra várva/ Néhány festőszemmel látott, de szépirodalmi tollal megformált szentendrei kép: „Tenyeres-talpas csend nehezedik a tájra. A Duna szelíden kanyarog, s tükre olykor megremeg a fölötte átszaladó szellő érintésétől. Innen a hegyről jól látni három erős fordulóját is,amely reneszánsz mesterek képeinek hátterét idézi. A kékeszöld víz kanyargása, a párás levegő és a távolodó földek és dombok mintha Leonardo da Vinci «Mona Lisa» -jának hátteréül szolgálnának, (így értem meg, a közelség által, azt a formavilágot, amely ezidáig idegen volt számomra, és érthetetlen s valószínűtlenül messzi.) ... A túlsó part nyárfáin pihen meg a nap csillogón, remegve, a leveleken valami galambszürke párában fürödve: most Rembrandt egyik tájával barátkozom, tegnap még gyanúsan néztem egy reprodukcióban világosszürke fáit; tetszett akkor is, de nem értettem, most értette meg velem a monostori part Rembrand képét.... Majd jobbra fordulok, a hajóállomás irányába, egy fahídon megyek át, amely a Dunának kis beömlése fölött emelkedik, és megállok a karfának dőlve. Évek óta isme11