Dr. Erdősi Péter - Dr. Mazányi Judit szerk.: Lombard reneszánsz. A bergamói Accademia Carrara festményei (PMMI – Ferenczy Múzeum kiadványai, 28. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)
II. Giovanni Valagussa — Simone Facchinetti: Lombard reneszánsz festészet / Lombard Renaissance Painting - 7. Leonardo követői
Leonardo színre lépése után minden megváltozott Milánóban. Tudvalevő, hogy a „lángész" (ahogy a 19. századi történetírás előszeretettel nevezte) szinte minden területen tevékenykedett, beleértve a képzőművészettel szorosan össze nem függő diszciplínákat is, mint a zene vagy az urbanisztika. Kijelölte a Milánó és környéke közti hajózható csatornák útvonalát, tervezett különböző szintű és változatos célra használható városi utakat, tanulmányokat készített a hadi- és ostromgépekről; udvari ünnepélyek díszleteit álmodta meg, foglalkoztatta repülő alkalmatosságok építése, érdekelte az alkímia és a költészet, írt meséket és moralizáló elmélkedéseket, s emellett jó lantjátékos volt. Bár magát „műveletlen embernek" nevezte (az ún. Codex Atlanticus bevezetőjének nevezetes passzusában), több ezer feljegyzést hagyott hátra a tudás legkülönfélébb területeiről, szándékosan szembeállítva a közvetlen tapasztalati igazságot az írott szövegek tanulmányozására épülő elméleti ismeretszerzéssel, melyhez csak a latin nyelvtudás segítségével férhetett volna hozzá, de valószínűleg nem tudott latinul. Szintén a Codex Atlanticusban található az a híres levele, amelyet 1482 körül írt, Ludovico il Morónak, Milánó új urának. Ludovico nem sokkal ezelőtt fosztotta meg a hatalomtól unokaöccsét, Gian Galeazzót, a Sforzák törvényes utódját, akinek a gyámja volt. Leonardo Firenzéből Milánóba készült költözni, ekkor küldte el ezt a feltehetően nem sajátkezű levelet. Részletesen felsorolja benne, hogy mi mindenhez ért a gépek, vízművek és hadi eszközök mérnökeként. Csak a végére érve ajánlja magát röviden művészi minőségében is, mégpedig „béke idejére": „Továbbá értek a márvány, a bronz és az agyag megmunkálásához, a festészethez nemkülönben, úgyhogy az összehasonlítást bárkivel kiállóm. Emellett egy bronz lovas szobrot is lehet készíteni, amely Uraságod megboldogult atyjának és a jeles Sforza családnak halhatatlan dicsőséget és örök megbecsülést kölcsönözne."* Bár Francesco Sforza lovas szobra sosem készült el, Leonardo sokféle tevékenysége közül mégis a művészete a legnagyobb hatású. Ide kötődik számos tanulmánya, mely rajzok, vázlatok és jegyzetek ezreiben ölt testet: ide tartoznak a környező táj megfigyelései, a holttestek vizsgálatán alapuló pontos anatómiai észrevételei, botanikai jegyzetei, a víz áramlásáról szóló elemzései, a levegő sűrűségére és a fény terjedésére vonatkozó elgon* Leonardo da Vinci: Válogatott írások. Ízelítő a polihisztor életművéből. Válogatta: Csorba F. László. Fordította: Krivácsi Anikó. Budapest, Typotex, 2002, 215. I. Andrea Solario: Salome Keresztelő Szent János fejével New York, Metropolitan Museum of Art Andrea Solario: Salome with the Head of John the Baptist Metropolitan Museum of Art, New York dolásai, vagyis a teljes anyag, amely a híres leonardói „kódexeket" alkotja, és amelynek művészetelméleti jellegű írásait Értekezés a festészetről gyűjtötték össze az utókorban. A Lombardiában működő művészeknek nem lehetett könnyű befogadniuk vagy akár csak figyelemmel kísérniük a leonardói újdonságáradatot, mely forradalmasította az ábrázolás bevett szokásait, sőt az idők során elfogadottá vált technikákat is. Mint fentebb említettük, nemzedéktársai igyekeztek magukévá tenni Leonardo néhány újítását, de korábbi alkotásmódjuktól sem akartak teljesen elszakadni. Az ifjabb generáció tagjai azonban, akik 1470 körül születtek és nála körülbelül húsz évvel voltak fiatalabbak, fenntartás nélkül követendő példaképüknek tekintették Leonardót: utolérhetetlen, mitikus személyiséget láttak benne, akárcsak a firenzeiek Michelangelóban, vagy a rómaiak Raffaellóban. Mindenben őt akarták utánozni, bár jól tudták, hogy sem túlszárnyalni, sem a közelébe érni nem képesek. Ezeket a festőket a „leonardeschi" - leonardeszk — jelzővel kezdték emlegetni a kortársak, ami a Leonardótól való szinte abszolút függésükre utalt. Valójában ezek a művészek számos vonatkozásban különböztek egymástól, mind témaválasztásaikat, mind színvonalukat tekintve. Ugyanakkor közös vonásuk volt, hogy főleg Milánóban működtek, és egyaránt elfogadták Leonardo festészeti nyelvezetének néhány alapelemét:
