Csukovits Anita - Forró Katalin szerk.: Duna. Az ember és a folyó (PMMI kiadványai - kiállítási katalógusok 27. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)

Az emberi élet a Dunakanyarban az őskortól a 18. századig DUNA MENTI NÉPEK ÉS KULTÚRÁK AZ ŐSKORBAN Az őskor évezredei alatt a Duna nagyon sokszor nem elválasztó, hanem összekötő szerepet játszott az ország nyugati és keleti fele közt. Az újkőkorból (neolitikum) származó kis agyag csónakmodellck arra utalnak, hogy a folyók már ekkor közlekedési és egyben kereskedelmi útvonalként szolgáltak, és használták a fontos átkelőhelyeket is. Az újkőkor középső szakaszában (Kr. e. 5400-5000) a Dunántúlon élő dunántúli vonaldíszes kerámia népe megtelepedett a folyó bal partján, a Dunakanyarban és a Gödöllői dombvidéken is. Hgvik fontos települését Szob-Malomkertből ismerjük. 2003-ban földbe mélyített kemencéket, tároló vermeket, hulladékgödröket sikerült itt feltárni; amelyekből gazdag leletanyag került elő: nagyszámú, agyagból égetett, szépen díszített edény, kő- és csonteszközök, a szövésnél használatos kis agyag nehezékek és a gabonaszemek összezúzására szolgáló őrlőkövek. A folyó összekötő szerepe érvényesül a késő rézkorban is (Kr. c. 3600-2700), amikor a badeni kultúra elfoglalta a Kárpát-medence nagy részét, sőt annak környező területeit is. Magyarországon ma már másfél ezernél több lelőhelyét ismerjük.