Hann Ferenc: Paulovics. Kántor Lajos és Kocsis István írásaival (A PMMI kiadványai. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2008)

Hann Ferenc - Művészi pályakép

A sikeres érettségi után Paulovics a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1961-ben diplomázott. A kolozsvári főiskola oktatási módszere erősen eltért a Romániában működő egyéb művészképző intézményekétől. Míg a bukaresti Nicolae Grigorescu Főisko'ára az erős francia orientáció voltjellemző (s az ma is), Kolozsváron inkább a szakma, a mesterség, az alapok megtanítása, s egyfajta tradíció megőrzésének fontosságára való hivatkozás volt a vezérelv. Itt a tanári kar java is erdélyi magyar művészpedagógus volt, s nem csak a Partiumbcl, ce a Székelyföldről, Marosvásárhelyről is ide törekedtek a növendékek. Paulovics tanárai Andrássy Zoltán festő és grafikus, Erdős Tibor, Mohi Sándor festő, két szobrászmester, Szervátiusz Jenő, s Kós Károly fia, Kós András. De talán a legfontosabb az a Kádár Ti bor, akinek karizmatikus személyiségét sokan idézik fel volt hallgatói közül, s aki Paulovics László alakuló szemlétetére is nagy hatással volt. Kádár a szocreál akadémizmus idején avantgárdé képek elemzésével tanított. Nem nehéz elképzelni, milyen következményekkel járhatott ez az ötveneshatvanas évek fordulóján. Kádárról - aki 1962-ben öngyilkossággal vetett véget életének - így ír jegyzeteiben Paulovics: „Szakmát Kádár Tibortól lehetett tanulni. Aki hozzá került, az nagybetűsen induhatott a pályán. Szigorú és hála Istennek kegyetlen is volt. Nem szerette a »szép« rajzokat, csak az izgalmasan szárnyaszegett és jól szerkesztett munkákat. Mondása volt többek között, hogy úgy kell rajzolni, hogy égesse a szájunk szélét, tehát: koncentráljunk erősen! Nagy belső tűz lobogott benne, és aki figyelt rá, megkapta tőle azt a lángot. Ö volt az a meghatározó személyiség, akinek a hatása a pályán tartott." A tragikus sorsú mesterről Vilhelm Károly, Paulovics László jó barátja írt korrekt és mégis megható méltatást a Hét 1973. február 2-i számában, épp akkor nyíló kolozsvári emlékkiállítása alkalmából. (Közli: Banner Zoltán: Szó, eszme, látvány, 1920-2000, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002.) A volt tanítvány sok egyéb mellett említi, hogy Kádár Cézanne-, Egry-képeket elemzett, sőt, ami egészen valószínűtlennek tűnik, Pierre Soulage francia gesztusfestőről beszélt diákjainak, Soulage-ról, akinek a neve akkoriban még a kicsit nyitottabb magyar művészet terepein is szinte teljesen ismeretlen volt. Megfejthetetlen talány - és hiábavaló lenne direkt összefüggést keresni -, van-e mindennek köze ahhoz, hogy a német emigráció éveiben, a kilencvenes évek elején megjelennek Paulovics vásznain és különösképpen a doni tragédiának emléket állító D'43 c. grafikai sorozatán ezek az indulatos gesztusjelek. Nyilván nem tudatos ez a mozzanat, de mégis jelenvaló. Talán az a láng éledt fel, amelyről a művész Kádár Ti bor kapcsán beszélt. Tanulmányai végeztével a festő a nagybányai múzeum munkatársa lesz, majd a nagybányai Drámai Színház, a szatmárnémeti Északi Színház díszlet- és jelmezter-