Csontó Lajos - Verba Andrea szerk.: Csontó Lajos: Munkák (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 16. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2005)

2004

dik ebbe a kultúrába, s ki-ki Madonnaként, Skywalkerként, Sean Connery, míg őmaga Travoltaként jön ki a tusából. Nem valamely biomorf életút, növekedés, kiteljesedés mentén íródik a napló és zajlik az idenfikációs folyamat, minthogy Csontó a fixált személyiség helyett a fluid individuum, s a folytonosan alakuló, változó identitás elvét vallja. A folyamat inkább úgy modellálható, mint egy amőba mozgása: hol be akarja kebelezni a világot és ráfolyik, hol óvatosan, erre-arra kinyúlik, tapogatózik, ám időről-időre visszahúzódik, s visszatér önmagába a lélek belső vívódásaihoz. Akár az a sejt, mely az előírt folyamatos osztódás, tökéletesedés, fejlődés helyett miután kettévált, visszafordul és újra egyesül önmagával. Ez a kis mikrotörténés, archív tudományos oktatófilm egy loopba fordított szelete vezeti fel a mostani installációt.Akárha egy egyterű templomba lépnénk, hosszanti, szűk térbe, melybe oldalról ehelyütt vetített képekről - szűrődik be némi világosság. ..Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek tevő Szentlétek temploma, amit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát az Istent testetekben."- mondja Pál apostol a Korinthusiakhoz írott levelében 119,20), mely sorok itt spirituálisán és materiálisán egyaránt értelmeződnek, midőn a templomot hatalmas test formázza, öleli körbe; egy az oltár helyén látható gigászi fej, hosszában pedig kezek, lábak. A szemközti arc, mint egy Pantokrátor fej dominálja a teret, s valóban időnként mintha Isten képét öltene, ámbátor nem a teremtő, uralkodó, ítélkező istenét, hanem a töviskoronával megkoronázott, s keresztrefeszített szenvedő ember képét, méginkább a lehunyt szemű halott Krisztus képét hófehér szoborba faragva. A kéz olyan testrész, amely szinte beszél, tartja Quintiliánus. „Tán nem használjuk örömszerzésre, fájdalom okozására, hezitálás, vallomás, büntetés, mérték, mennyiség, számok és az idő kifejezésére?" Ehelyütt a kéz az életet tartja tenyerében, mely felvonul előttünk tárgyak, szubsztanciák formájában, melyek egy része őselem, mint a föld, a víz, egy további része krisztológiai és bibliai szimbólum, mint a kenyér, az olaj, magvak, szőlő, kereszt, bekeveredve a passió szimbólumai, egy kicsiny fémkehely, és szegek. Jobboldalt az ökölbe szoruló kéz viseli a keresztrefeszítés nyomait, legyen az Krisztus keze, avagy a stigmák által isteni kapcsolatba került Szent Ferenc keze. Netán a művész kezét látjuk, aki maga is Ferences gimnáziumba járt? Átellenben, a bal oldali lábon a lassan változó képeken mondat íródik: Jó élet vár. Ki tudja hol; még ebben az életben, avagy a túlvilágról szóló üzenetben részesülnénk? Megfelelően a zsidó-keresztény kultúra dualizmusának, nemcsak földi siralomvölgy és mennyország idéződik meg, hanem az alapprincípiumok, a legfőbb Jó és a legfőbb Rossz is, ez utóbbi az installációban Hitler képében, mely szintén mintha egy pillanatra felderengene a folytonosan változó, permutálodó arc helyén. Mintha csak beúszna a külvilágból a Gonosz tengelyének uszító, s egyben nagyhatalmi politikát legitimáló retorikája, s az alapkategóriákra egyszerűsített diadalmaskodó világkép, mely néhányszor már világégéshez vezetett. Az integritását vesztett, feldarabolt, csonkolt test ezt az asszociácót is behozza, ahogy a kifeszített fehér leplek a haldokló magányos agóniáját, elkülönítését az élőktől. A kézfej a tátongó sebbel görcsösen ökölbe rándul, majd kifeszül, mintha a haláltusa pillanatait látnánk premierplanban, a vele szemközti oldalon pedig mintha az élet peregne le a távozó szeme előtt. Az aktív kéz oldalán látható láb lassú átváltozáson megy át: hol disznólábbá, hol kutyalábbá, hol pedig haluszonnyá változik. A transzformáció nagyon is része a keresztény kultúrkörnek, ám itt nem a lélek feltámadásáról, a múlandó porhüvelyről való leválásról van szó, hanem ellenkezőleg a testiségbe való folytonos bezáródásról, avagy az élet körforgásáról, más és más testben való újraéledésről, reinkarnációról. Na de így képzelnénk a lélekvándorlást, hogy disznóvá, kutyává változunk

7 Tehát mégis inkább büntetésről lenne szó. akárha egy Bosch pokolvízióban merülnénk alá

7 A vele szemközti, meglett felnőtt lábon a „Jó élet vár" üzenet ebben az összefüggésben valamely következő élet lehetősége lehet, semmint az örökkévalóság ígérete. Ámbátor a felirat lábra erősített dögcédula is lehet: ez esetben cinikus üzenet a túlélőknek és lélekerősítő belső zsolozsma a távozónak. És persze a börtön és koncentrációstábor tetoválásokhoz is közvetlen asszociációs lánc vezet. Alighanem a folytonosan változó, egymásbaúszó, tisztán soha nem kivehető torz arc és a horrorfilmet idéző, s a mutáció állapotában leledző láb inkább a groteszk körébe sorolható, s értelmezése is inkább Bahtyinnal lehetséges. .. A groteszk ábrázolás a jelenségeket változásuk, még lezáratlan metamorfózisuk, hatáluk és születésük, növekedésük és keletkezésük állapotában mutatja be. Az idővet, a változékonysággal való kapcsolat minden groteszk ábrázolás konstitutív, meghatározó mozzanata. Másik, ezzel összefüggő s ugyancsak elengedhetetlen vonása az ambivalencia: a groteszk ábrázolás valamilyen formában mindig tartalmazza ide legalábbis jelzij a változás mindkét pólusát: a régit és az újat, az elhatót és az éppen születőt, a metamorfózis kezdetét és végpontját." (Mihail Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz néi kultúrája. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982. 34.p.) Az újkori kánonokkal ellentétben a groteszk test nem válik külön a környező világtól, nem zárt. nem befejezett, nem kész, minduntalan kiárad önmagából, túlcsordul saját kontúrjain." (36.p.) - írja Bahtyin a felvilágosodás előtti testképről, mely az ezredvégen visszatérni látszik. A teret strukturáló és testet összerántó fej talán mégis inkább a művész feje; Veronika kendőjére ugyanis az ő arca is rányomódott. Akárha egy megelevenedett pszichoanalízben járnánk, öklendeződnek felfele elfojtott félelmek, szorongások beúszó képek, emlékfoszlányok formájában. Eszerint a vágyott én, avagy a civilizált, s kontrolláló felettes én jelenik meg Krisztus képében, míg az alantas, zabolátlan ösztönök, az emberben lakozó állat, az elfojtandó gonosz Hitler képében, s beúszik az uniformizálódás fogyasztásban feloldódott kísértése is egy árucikk, húsvéti csokinyuszi képében, groteszk fintorba fordítva a magasztos és elvetemült között vergődő művész rezzenetlen arcát.. A bal oldali kézben az archaikus és vallási szimbólumok közé keveredve a személyes élet tárgyai, gyűrűk, játék pólyásbaba, cigaretta, gyufa, egy ifjú fényképe, pénz, flitter, s életszimbólumok, mint a magok és kukacok, a virág és elszáradt falevél is cserélődnek a szabad asszociáció esetlegességével, mégis árulkodó fixációjával. A krisztológiai szimbólumok ebben az olvasatban az egyénileg megjárt passióra vonatkoznak, akárcsak a civilizáció elemei, mint például a mézeskalács ABC törvénytábla formán, kulturális fogódzókat jelölve ki az egyéni életút mentén. Akárha egy padláson járnánk száradó ruhák között, s az azokra rávetülő látomásokat, víziókat, makacsul visszatérő nyomasztó emlékképeket látnánk átégve a vaksötéten, amelyeket titkolnánk, s minden igyekezetünkkel a mély tudatalattinkba lenyomnánk, de menetrendszerűen, újra és újra előjönnek. Netán foltok válnak láthatóvá a fehér textíliákon, melyeket Ágnes asszony módjára nem tudunk kimosni a ruhákból, hiába is szenteljük az életünket a mosásnak. Avagy az éj leple alatt előbúvó rémálmokat és összekuszálódott hétköznapi jeleneteket látnánk, amelyben egymásbafolynak félelmek és tiltások, álmok és vágyak, magánélet és közélet, realitás és fikció? No de mi ez a távoli angyali hangocska, éteri zene, aminek meghallásához le kell álljon az agy zakatolása, a lélek elviselhetetlen dübögése? Egy kislány önfeledt, a komor látvány burkát szétpattintó dudorászása hallik. A sok éteri, transzcendens test, testszimuláció, testmutáció közt szinte tapintható, hús-vér létezés, referenciapont a fizikai valósághoz. A zene szép - hangzik a kiállítás címe, s fellélegzünk, Csontó Lajos egy válságos, nehéz életszakaszánál asszisztáltunk, aki talán megerősödve került ki a művészet-terápiából, s folytathatja újult erővel az életét és a vizuális naplóírást. András Edit •s;