Klemmné Németh Zsuzsa szerk.: Triznya Mátyás (1922–1991) (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 13. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2005)
Hiába népesítik be nap, mint nap a Colosseumot, a Piazza Navonát, a Capitóliumot, és Róma összes többi toposszá vált helyét a folytonosan áramló, a világ minden részéről összegyűlt turisták hadai, akiket ellenállhatatlanul idevonz valami kényszerítő erő, de közülük nagyon kevesen értik meg, hogy valójában mit is keresnek ebben a pusztulását nem takargató, örökifjú városban. Hubay Miklós a Colosseumról elmélkedve fogalmazta meg azt, amit Triznya Mátyás akvarelljeit szemlélve érezhetünk. „A Colosseum: formára egy kiégett kráter, rücsök a Holdon. Felnéztem az aljából, fel a peremére - semmiségem benne oly nyilvánvalóvá lett, mint egy idegen égitesten felejtett asztronautáé. Próbáltam elképzelni körül az oldalában s?:á?:e?:er nézőt. Ennyi ember emberibbé teszi-e a kőörvényt, melynek fenekéről - mint mély kútból - már a csillagokba látni 7 . Nem. A zsúfolt Colosseum talán még holtabb holdkráter marad. Minél több ember lepi-nyüzsgi be a tölcsér belső menedékét: az emberi jelenlét annál távolibb, felfoghatatlanabb, valószínűtlenebb. " 5 Talán ezért nem festett embereket Triznya Mátyás az épületek közé, a fák árnyékába. Ezzel a gondolattal indította Szabó Ferenc is Triznya Mátyáshoz írt versét, mely közös kötetük élén olvasható: Caracalla termái 1984 „Embert nem látsz de él / a kutak kertek kövek lelke / tört oszlopok tövén / a múlandóság meditál / píneák kitárt tenyerén I arany áldásként csorog le a fény" 6 A mágikus visszfény - mely ma is idevonzza a világ minden tájáról a különféle civilizációkban, kultúrákban élő embereket - a festő képein érzéki anyaggá vált, ettől látjuk műveit szemlélve újra élőnek a két évezred metamorfózisán átesett templomokat, szobortorzókat, kupolatöredékeket, a fórumok oszlopait, a várost, melyről akvarelljei nélkül kevesebb lenne tudásunk. Festményeit szívesen ajándékozta el barátainak, és boldog csodálkozással vette tudomásul, hogy van, aki pénzt is ad azért, amit ő kedvtelésből csinált meg. Nem gyűjtötte, nem kezelte féltett kincsként a keze alól kikerülő lapokat. így a világ minden tájára szétszóródott életműve. Már az ötvenes évek közepétől kiállító művész volt, Olaszországon kívül Európa számos országába hívták meg egyéni tárlatokra. 1973-ban a római Accademia Tiberina tagjai közé választotta. Szívesen vásárolták képeit a gyűjtők. Első kiállítását Magyarországon az Olasz Intézetben rendezték 1984-ben, de a megnyitóra nem sikerült eljönniük, mert felesége, Zsuzsa nem kapta meg a magyarországi beutazó vízumot, s nélküle, akárhogy is fájlalta, ő sem jött el, hiába várta a barátok, érdeklődők hada. Unokaöccse Triznya István, és a zebegényi Szőnyi múzeum akkori igazgatója, Klemm Pál ekkor beszéltek először arról, hogy meg kellene szervezni egy igazán méltó bemutatkozást Magyarországon. 5 Hubay Miklós: A közöny gyújtópontjában, Napló nélkülem, Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1978. 100.o. 6 Mielőtt szürkülnek a színek, Szabó Ferenc versei, Triznya Mátyás akvarelljei, Róma 1987. 5.o.
