Klemmné Németh Zsuzsa szerk.: Gorka Kerámiamúzeum, Verőce (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 10. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága)

GORKA LÍVIA 1925-ben született Nógráderőcén. Kicsiny gyermekkorától észlelte, érezte és mélyen elraktározta a szülői ház mozgalmas, szeretetteljes, gazdag szellemiségű légkörét. „Beleszülettem egy állandó mozgásban lévő életformába, egy összefüggéseket kereső észjárásba, mely szakma is volt, de főképp életforma." írta az 1994-ben megjelent Három nemzedék című katalógusban.

5 Mégsem volt annyira magától értetődő, hogy a világhírű keramikus leánya ugyanazt a pályát válassza, mint apja. 1947-ben tette le a fazekas mestervizsgát, apja tudta nélkül, titokban. Ettől kezdve egymás mellett dolgoztak hosszú éveken át a verőcei műhelyben. „ De eljött az idő, amikor fenyegetett az a veszély, hogy másolója leszek.... Eddig jutottam, menj tovább" - bocsátott apám utamra." - írta önvallomásában.

6 1960-tól önállóan kezdett el dolgozni Budapesten, Gülbaba utcai műtermében. Nagy elhatározással fogott tervei megvalósításához. Az apai örökségen túl - melynek legfontosabb része volt a természet, a világ egységes szemlélete, az osztható vagy oszthatatlan dilemmája - az utazások, az új kapcsolatok külföldi művészekkel és az ősi, nagy kultúrák kerámia művészetének megismerése adták az alapot sajátos, senkivel össze nem téveszthető életműve megalkotásához. Bár kitűnően korongozott, mégis a kézzel való felrakás vagy elterítés, nyújtás módszeréhez nyúlt ebben az időben. „A korong törvénye helyett a kezem mérkőzött vagy birkózott vagy békélt meg az agyaggal...A halmazállapot különbözőségei, a felgyűlt kísérletek emlékei, a témában való elmerülés munka közben, alkalmat adott arra, hogy egy parányi véges mozdulattal kifejezzem az önmagamba táplált tapasztalatot, tudást."' Bár pályája kezdetétől hosszú ideig készített "óvatos", eladható tárgyakat, melyek az iparművészeti boltokba kerültek, de Major Máté szerint ezek is "jóból, szépből valók" voltak. A hatvanas évektől, nemcsak formái, de azok anyaga és máza is kezdett különbözni a megszokottól. Kritikusai egyik legfontosabb erényének az anyagok szeretetét tartják. Gorka Lívia úgy tekint a különféle helyekről származó agyagokra, a mázak alapanyagaira, mint ahogy a történelem előtti népek tekinthettek a természet erőire: mélységes tisztelettel és a felfedezés örömével. Magától értetődően idézi fel az ősi módszereket, nyúl vissza a kerámia legrégebbi formáihoz, mégis archaizálás nélkül tud modern lenni. Tárgyai időtlenséget sugároznak, túlmutatnak az emberi léptékeken, a természet nagy energiáit, a mélyben szunnyadó, bármikor előtörő erőket jelenítik meg. Kozmikus távlatokat nyitnak, de drámaiságuk ellenére is valamiféle stabilitás, kiegyensúlyozottság jellemzi őket. Művei rendeltetése sem hagyományos, bár vannak köztük üreges, edényszerű formák, de túlnőnek a kerámiatárgyak megszokott funkcióin, teret követelnek maguknak, tág asszociációikat indítanak a szemlélőben. „Valóban e nagyszabású, dús formák elsősorban képzeletünkre hatnak és nem a használatuk vonzó." - írta Borsos Miklós 1965-ben keszthelyi kiállítása katalógusában.

8 Az ötvenes évektől szerepel hazai és nemzetközi kiállításokon nagy sikerrel. A hatvanas évek elejétől jelentkezett egyéni hangú, erőteljes műveivel, melyek a reveláció erejével hatottak itthon és a nagyvilágban egyaránt. 1964-ben Munkácsy-díjat, 1975-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. Műveinek egy jelentős kollekciója 1994 óta a Gorka Kerámiamúzeum állandó kiállításán látható. 1 I