Klemmné Németh Zsuzsa szerk.: Árkádiától Zebegényig. A zebegényi művészkolónia 1928–42 között (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Elekfy Jenő Domboldal ; Köpöczi Rózsa: Maróti Géza és Zebegény, Maróti Géza 18751941, "Mi vagyunk Atlantisz" Yederemo, szerk: Ács Piroska, Iparművészeti Múzeum 2002., 83-105. o. ' Elekfy Jenőné: Tizennégy nyár Zebegényben, Zebegény 1970, 1990. 12. o. 4 Ua., mint a jegyzet 3. Tarjánban, majd Bodajkon dolgozott néhány nyarat. Az 1928-ban Szentendrén megalakuló művésztelep alapító tagjai közül nyolcan a Réti osztályból kerültek ki. Szőnyi egy- két nyarat a Kecskeméti művésztelepen töltött, de festett Budakalászon is, majd 1923-ban megismerte élete eljövendő színterét, Zebegényt. 1924-ben megházasodott és apósa, Bartóky József zebegényi házában telepedett le feleségével. Magánéletének fordulata szerencsésen egybeesett a kor tendenciával, Zebegényben végleg magtalálta a keresett Árkádiát, és saját Nagybányáját. A vidékre vonulás számára nem kényszermegoldást, hanem életének természetes, autentikus állapotba kerülését jelentette. Kezdetben magányosan dolgozott, majd a húszas évek végétől egyre több művészbarát látogatott le hozzá nyaranként családostól, házakat béreltek a szép dunakanyari faluban, főleg szabadidejüket töltötték együtt, eveztek, úsztak, kirándultak. Ennek az életformának a hagyományait a XX. század fordulóján Maróti Géza és művésztársai már megvetették ezen a helyen.

2 Ha a Szőnyi körül kialakult müvészkolónia természetét próbáljuk megfogalmazni a fennmaradt dokumentumok, fotók, és az itt született művek alapján, akkor a nyarakat bearanyozó önfeledt derűt kell észrevenni, mely átsugárzik a képeken, visszaemlékezéseken. Hiteles forrásként szolgál a korszak vizsgálatához Elekfy Jenőné: Tizennégy nyár Zebegényben című könyve, melyben közreadja férje, Szőnyi Istvánhoz írott István-napi köszöntőit. Ezekben a könnyed, humoros versekben Elekfy Jenő az 1928 és 42 közötti nyarak eseményeit foglalta össze, és minden év augusztus 20-án saját maga adta elő gitárkísérettel az ünneplő társaság előtt. Elekfyné magyarázataiból azt is megtudhatjuk, kik töltöttek itt hosszabb-rövidebb időt a két világháború között. „10-15 festő dolgozott nyaranta itt, ebben a kis faluban, és léptennyomon belebotlott egy staffelájba a gyanútlan járókelő. A falusiak megszokták és megszerették a festőket. Majdnem minden házban volt kiadó szoba számukra. így fejlődött észrevétlenül Zebegény művészteleppé."

3 Elekíyék Szőnyi István hosszas invitálása után 1928-ban jutottak el először Zebegénybe. Ismeretségük a Képzőművészeti Főiskolán, a rajztanárképzőben kezdődött, ahonnan Szőnyi rövid idő után átment Ferenczy Károly osztályába, de a barátság egész életre szólóan megmaradt, „...tizennégy nyarat töltöttünk Istvánékkal. Boldog és felejthetetlen nyarak voltak."

4 - írta Elekfyné a fent említett könyvében. Elekfy Jenő az akvarell nagymestere volt, valószínűleg az ő hatására kezdett el Szőnyi is akvarellezni, majd felfedezte a maga számára a kissé elfelejtett gouache technikát. Briliáns kis képek sora született a harmincas évektől Zebegényben és környékén, legtöbbször a szabadban, a táj inspiráló hatására. Ezek a vízfestmények nem a táblaképek vázlatainak, hanem önálló műalkotásoknak tekinthetők. A Szőnyi-körként emlegetett társaság tagjai közül Aba Nóvák Vilmos és Patkó Károly 1925 után Felsőbányára tértek vissza többször, később Aba Nóvák Vilmos zugligeti otthona körül verbuválódott egy kis művészkolónia, majd Igaion festettek két nyarat. Zebegénybe csak néhányszor látogattak el, de Szőnyivel való szoros kapcsolatuk megmaradt. Mindhármuk festészetében erős átalakulás figyelhető meg 1925 után. A legszembetűnőbb a témaválasztás