G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 5. MINORITA ÉS PREMONTREI DIÁKOK

Másoknál fölösleges lett volna a kérdés. A fekete zakóban feszengő fehéringesek csapatáról messziről lerítt, hogy parasztgyerekek. A papok jól bántak velük: természetben fizettek, a rendházban szárazbabot ettek, ha késtek a liszttel, burgonyával tele szekerek. Utánuk már csak a protekciósok, a megtűrtek szedett-vedett társasága következett. Puszta, akinek a mamája a rektor úrral töltötte a víkendeket, a szegény rokonok, akiknek egy-egy püspök nagybácsi szorított helyet. Minden évfolyamnak volt néhány okos parasztgyereke, ezeket negédeskedve dicsérték: lám, ki hinné! Ők csinálták meg a többiek leckéjét, de egyébként nem voltak különösebben érdekesek. A nevelők csak első látásra voltak olyanok, mint az arkangyalok. Ha nem is lángpallossal, de léniával, nádpálcával jártak, büntettek, fenyítettek, ebben is szigorúan betartva íratlan törvényeiket. Volt, akinek csak dorgálás járt, egy rosszalló fejcsóválás bőven elég volt egy Pallavicininek. A pénz arisztokráciájának már kijárt a pofon. El is keltek közöttük a nyaklevesek. A többiekkel nem érintkeztek ilyen közvetlenül a nevelők: a nép körében körmösök jártak és fenekesek. Kollektív fenyítések is voltak azért. A szabadidő megvonása, a guggolás. Ilyenkor addig kuporgott az évfolyam, amíg csak valaki össze nem esett. Ezek a közös kínok bizonyos fokig feledtették a kifinomultabb, névhez, ranghoz szabott büntetéseket. Yuri egyik csoporthoz sem tartozott. Még a vidéki fiúkhoz húzott volna leginkább, ezek legalább szerények voltak és csöndesek. De hamarosan kiderült, hogy minden társaságnak van renegátja: a magányosak, akik a maguk módján semmibe veszik az egész szerkezetet. Yuri hozzájuk csapódott. Csáky Sanyihoz, aki ugyan őrgróf volt, de egyedül járta az erdőt, és ha megszólalt, a természetről, fákról, madarakról tudott történeteket. Hubbner Pipóhoz, akit ittfelejtett a családja, amikor Nyugatra szökött. A kis Baktaihoz, akinek kivégezték az apját, és megállás nélkül szövögette a szökési terveket. Együtt csavarogtak. Tüzet raktak az Erzsébet királyné kandallójában, ittak a Papp Miska kútjából, ahonnan pontosan a besnyői kegyhelyre nyílott a kilátás. A kis Baktai megmutatta, hogyan szemelte ki áldozatait a betyár, Csáky Sanyi a vaddisznók nyomait magyarázta, még a súlyukat is megállapította. Átadták egymásnak, amit csak megtanultak az eltűnt, kivégzett, nyomorékká vert édesapáktól. A látogatónapokon illatfelhőben érkező asszonyokról ezeken a kószálásokon soha szó sem esett. Karácsonykor mindenki hazament. Az internátusban csak Hubbner, Baktai, és egy furcsa különc, Béri Denevér maradt. Ez bőregereket idomított. Éjjel fogta őket a tetőn, megszámozta, és egy nagy dobozban az ágya alatt tartotta az áldozatokat. Felbosszantották a vaksi, esetlen állatokat, fogadásokat kötöttek. így párbajoztak, ha beázott a cipőjük, és nem csavaroghattak az ünnepek alatt. A mosoly albuma Részlet In: Az amerikai telefon. Budapest, 1996 308