G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 5. MINORITA ÉS PREMONTREI DIÁKOK

fiú is töltőtollal írnak, a használatos tinta Pelikan Himmelblau. Á. anyja egyszer egy kis üveg orgonaillatü tintát hoz haza Pestről, Szénásytól, de aztán ő maga hibáztatja magát az ostoba vételért, igen ritka leveleit Pelikánnal írja Amálkának Szabadkára, Trixinek Pestre, s hogy az illatos tinta hova tűnik el, az nem tudható. A réz papírvágókést és a réz itatóst sem használja senki. Amikor Á. Rafael elveszi az erdőigazgató lányát, egy dolgozószoba-garnitúrát hoz a házba. A kertes ház majdnem villa, húszezer aranykoronába kerül, az erdőigazgatóéknak tíz van, tízet a pályakezdő ügyvéd tesz le az asztalra. A szó szoros értelmében leteszi: egy köteg százast von elő a zsakettja zsebéből az eljegyzési ebéd után, de még a kávé előtt, és leendő anyósa szerint teátrális parvenü-gőggel odaejti leendő apósa elé, abban a percben fölöslegesen, noha a házvétel ügyét a leendő após intézi, lévén az eladó hajdani bánya- és erdőmérnök diákcimborája Selmecbányán, most miniszteri tanácsos a földművelésügyben. A dolgozószoba-bútorhoz még egy kis karosszék tartozik, ülés- és támlapárnáján puha tapintású a piros bőr, és van még a könyvszekrény, amelynek tetején nagyon hosszú ideig egy bronzbarna, majdnem fekete gipsz Dante áll, egy Dante-fő. A szoba túlsó sarkában rokokó asztalka, négy rokokó székkel. Az asztalka kerek lapján vastag üveg alatt olajfestmény: egy kék gavallér fehér hölgyet hintáztat selyemkötél-hintán, fák alatt. A hölgy szoknyáját az egyik lábáról föllebbenti a hintaszél, a térde fölött csokros harisnyakötő látszik, a harisnyakötő fölött különös színű, sokáig hús-színű az állandóan villanó tenyérnyi meztelenség, végül, de akkor már az az asztalka sincs sehol, csak valamilyen nyálkás ibolyás-rózsaszínes-krétafehér színű, mint a Fekete- vagy Balti-tengerben lebegő számtalan és undorító, üveges medúza. A rokokó bútor móring, valódi rokokó, nagyapámék, dédapámék szalonjában ott állt már, kisfiam, Szatmárnémetiben. Trencsénben, Kremsben: A. egyszer, még kisdiák korában, nagytakarításkor segít kihordani a kertbe a könnyű holmit, s akkor egy bécsi bútorgyár német és magyar nyelvű papírcímkéit fedezi föl a fölfordított székek rugóhevederein. Letépdesi, a foszlányokat meg az enyvet is lekapargatja. Erre emlékezve sárga enyvlemezkéket, kis enyvtüskéket érez a körme alatt, még állott, egy kicsit possatag esővíz-szagot is, mert a ház sarkán, az ereszcsatorna alatt álló betondézsában mos aztán kezet, kapirgál körömmel a körme alatt, feni a kezét a nadrágjába, szagolgatja az ujjait, kapirgál körmöt. A szoba negyedik sarkában a mahagónivörös zongora áll. Petrof. Zöld-zöldeskék selyemperzsa van ráterítve, imaszőnyeg, Á. Rafael egy bécsi örmény kereskedő-ügyfelének az ajándéka, becsben tartva (a csúf kis fekete úr német hadrikálásának az emléke is megvan, a fura neve is - Dikran Der Gülian -, az is megvan, hogy a g.-i járás területén földgázkút-fúrási koncessziót vesz meg egy középbirtokostól, akinek gáz bugyog az artézi kútjából, és még az is megvan, hogy az örmény kalandos vállalkozásának az eredménye nulla, illetőleg abban az időben, amikor A. a községi postahivatal előtt álldogál Gézával, már csak egy kisebb méretű, rozsdás és megdőlt fúrótorony V.-n, egy óra járásra G. szélétől.) Á. tanulhatna zongorázni, de nem akar. A zongora lányoknak való. Ha Orsika élne, biztosan zongorázna. Orsika csak egy kép a falon, csak egy pufók, fehér ingruhás kislány, négyéves, a kép ovális, a széles keret fekete lakk. Á. évek múlva hetekig kínlódik a Tannhauserral, a Rigolettóval, a kottatartó mindenféle kottafüzetével, ütemenként magoltat a kezével 300