G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 5. MINORITA ÉS PREMONTREI DIÁKOK

SZEMELVÉNY Gödöllő A villamos erdők közt kanyarog, s ha ablakán kitekintesz, érzed a tölgyek illatát, látod a lomb közt villanó könnyű fényt s egy csíkban fejed fölött az ég hihetetlen kékjét. S ahogy az erdők közül kiérsz egy pillanatra, föltűnik a távolban egy torony, meg a gimnázium homlokzatának sima vonala, tetején a szobrokkal. S egyszerre megcsap az ifjúság. „Szentjakab" - ez állomáson a villamos meg sem áll talán, csak a tó csillan feléd a völgyből, partján jegenyékkel. Kiránduláson jártál itt egyszer - emlékszel, a tavaszi influenza idején volt, amikor elmaradtak az órák, s a nap lágyan, melegen csalta elő a selymes kis leveleket -, békákat kergettetek be göröngyökkel a vízbe, azóta se láttál akkora békákat. Egy perc az egész, máris elnyel újra az erdő. De mintha másképp verné vissza a motor zaját, ami eddig volt, művelten is vadon, ami most következik, bár vadonabb, sejteti a művelt tájat. S mint egy meglepetés, bukkan föl hirtelen a kis őrház s a park kapuja. Gödöllő... A parkok és az akácillatok városa. Egy maroknyi barokk paradicsom, hegyek és erdők koszorújában. Apró házak, olykor színes üvegablakokkal, nagy, tágas utcák, majd szűkebben kanyargók, hepehupás kövezet, váratlan képek is akadnak. Ez itt a széles tér, közepén egész kis erdő, teniszpályával és öreg szoborral, mozi is van, plakátokkal. Igazi kisváros, de ha letérsz, valahol elfogy lábad alól a kő és kedves faluba érsz. Lépted fölveri a port és kutyák acsarkodnak rád a kerítések mögül. Parkok és akácillat? Az ő városuk Gödöllő, meg a vonatoké. Óránkint átrobog rajta a villamos, szélén meg vonatok kúsznak el, hosszú sípszóval köszöntik az erdőket, lassan merülnek le a lejtőn. Besnyő felé - arra fenyők is vannak - eltűnnek s csak csípős füst marad utánuk. Túl a síneken - nem állomás ez, de már-már pályaudvar, annyi rajta a sín s mind fényesen csillog - ott túl kerítésbe ütközöl, egy egész kis birodalomba. A premontreiek... Kálmán herceg szobra áll a rendház előtt. Körülötte virágok, petúniák, rengeteg petúnia. A finoman barokk rendházat mintha egyenesen a tájba komponálták volna. A gimnázium nyugodt, empire: bent fehér, világos folyosók, derűs termek, minden csupa napfény. A konviktus egy árnyalattal sötétebb. Az egyik munkahely, a másik otthon. „Uszoda is van" - mondja, aki kalauzol s az ember kicsit féltékeny és kicsit büszke. Akkor még nem volt uszoda... Nézed a kék medencét és szelíd, ártalmatlan honvágyat érzel. Minden ismerős, és mégis... A rend ezerszázharmincöt óta él Magyarországon. Tudós kutatók szerint ekkor alapították a bozóki monostort: ez volt az első. Aztán jött Garáb, majd Váradhegyfok: a premontreieket a tizenkettedik század nagy lendülete hozta hazánkba. A középkor végén a ferencesek és domonkosok mellett ők a leghatalmasabb, legmunkásabb szerzetesrend hazánkban. Aztán jön a török s mindent földúl. A kódexek megsemmisülnek, a monostorok romba dőlnek, szerzetesek és apácák menekülni kénytelenek. A barokk kor végén új 2Q4